Megtakarítási tendenciák az év első hónapjaiban

2022.05.18. 23:35 | Hírek

Jelentős összegek megjelenésére számítottak az OTP Bank szakértői az első negyedévben a megtakarítási piacon, pozitív fejlemény, hogy ennek megfelelően, az OTP Bank ügyfelei 2022 első negyedévében növelni is tudták megtakarításaikat. A hitelintézet szakértői azonban úgy látják, az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, illetve az azt övező gazdasági folyamatok keltette bizonytalanság egyértelműen kedvezőtlenül befolyásolták a megtakarítási termékek piacát. A geopolitikai feszültségek enyhülésével ugyanakkor ezen a területen is normalizálódhat majd a helyzet.

A családoknak járó szja-visszatérítés, a fegyverpénz és a 13. havi nyugdíj folyósításának köszönhetően jelentős összegek érkeztek az OTP Bank ügyfeleinek számláira az év első három hónapjában. A hitelintézet szakértőinek előzetes várakozása szerint a megelőző év azonos időszakának bővüléséhez képest 2022 első negyedévében akár 10 százalékkal magasabb emelkedést vártak a megtakarítások piacán, ezeket a számításokat azonban felülírta a február végén kirobbant konfliktus.

Az eddigi adatok szerint az OTP Bank ügyfelei, az év első hónapjaiban érkezett rendkívüli kifizetések nagyobb részét, több mint 60 százalékát a hitelintézetben hagyták. Ez arra enged következtetni, hogy a lakosság jóval megfontoltabban hoz befektetési döntéseket az orosz-ukrán konfliktus lehetséges gazdasági következményei miatt, mint korábban. Úgy tűnik, a feszült geopolitikai helyzet és az ennek kapcsán a gazdaságra is negatívan ható bizonytalan környezet miatt sokan kivárnak, sőt tartalékolnak, amely logikus reakció az ehhez hasonló körülmények között. Fontos azonban kiemelni, hogy az összegnek a jelentős része látra szóló folyószámlákon pihen, vagyis még nem termel hasznot az ügyfeleknek. Ráadásul a magas infláció miatt folyamatosan veszít értékéből. Akik már a beérkező összegeket befektetése mellett döntöttek ott megfigyelhető, hogy a legnépszerűbb megtakarítási forma a deviza-megtakarítások voltak, megelőzve a forint takarékszámlák és az értékpapír termékeket.

„Az első negyedév előzetes várakozásaitól eltérően, elmaradnak az állományok a lakossági megtakarítási piacon. Bízunk benne, hogy a fegyveres konfliktus enyhülésével, a tőkepiaci hozamok fokozatos javulásával a megtakarítási folyamatok is normalizálódhatnak”nyilatkozta Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért felelős vezetője.

Az OTP Bank első negyedéves adatai alapján továbbra is jelentős összegek várják, hogy munkára fogják őket. A hitelintézet Pénzügyi Tervező szolgáltatásának segítségével mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb megtakarítási formát, aki pedig kisösszegű, de rendszeres megtakarítást keres, számíthat az OTP Rendszeres Megtakarítási Programjára.


 

 

Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó