Minden, amit tudnunk kell a lottószámok kisorsolásáról

2022.09.02. 11:00 | Hírek

Hazánkban is igen nagy múltra tekint vissza a lottózás, és a szerencsejáték, hiszen már a 17. század során szórakoztatták egymást az emberek egy számhúzáson alapuló játékkal. Az Ötös Lottóra azonban egészen 1957-ig várnunk kellett. Azokután azonban, hogy az Ötös Lottó hatalmas sikereket aratott, elindult a Hatos Lottó is, 30 év eltelte után.

A lottózás varázsa pedig napjainkban is jelen van, az emberek még mindig lottóznak, hétről hétre bízva a jószerencséjükben, és minden alkalommal izgatottan várják azt, hogy a sorsoláson kihúzzák a lottószámokat.  Van, aki a mai napig a hagyományos, kézzel kitöltött lottószelvényekben hisz, de egyre többen próbálják ki az online lottózást, melyhez csupán internetre, egy okoseszközre, és egy bankkártyára lesz szükségünk, mellyel fizetni fogunk tudni.

Hogyan sorsolták ki régen, és hogy sorsolják ki manapság a nyerő lottószámokat?

1957 tavaszán került sor az első Ötös Lottó sorsolásra, ekkor ez még egy csütörtöki napon került lebonyolításra. Ebben az időkben a Mezőgazdasági, Erdészeti, és Vízügyi dolgozók Szakszervízének kultúrotthona volt a helyszín, ahol ünnepélyes kereteken belül mutatták be Hazánk legelső nyertes lottószámait.
Ezután a Lottószámokat rendszerint húzták ki a csepeli-, pesterzsébeti-, illetve a pesti kultúrházakban is, de az is előfordult, hogy a Kossuth-sétahajón fedélzetén került sor a sorsolásra.

Manapság az Ötös Lottó nyerőszámait heti rendszerességgel, a SzerencseSzombat című Tévés műsorban húzzák ki, ezt pedig élő közvetítésben a Duna TV-n tudjuk követni, vasárnaponként.
A lottózás a mai modern eszközök miatt némiképp megváltozott, de a lényege ugyanaz maradt: hétről hétre tudjuk megjátszani a szerencseszámainkat, bízva abba, hogy egy napon a mi számaink lesznek a nyertes lottószámok.

Ki mire szeretné elkölteni a lottónyereményét?

Minden embernek, aki lottózik, vagy lottózott valaha, természetesen megvan az elképzelése arról, hogy pontosan mire szeretné elkölteni a nyereményét, ha akkora szerencséje lenne, hogy az ő szerencseszámait húznák ki a sorsoláson. Egy felmérésből nemrégiben kiderült az is, hogy napjainkban az emberek többsége mégis mire szeretné elkölteni a hatalmas összegű lottónyereményét.
A megkérdezettek közel fele azon a véleményen van, hogy egy ekkora összeg megnyerése után mindenképpen igénybe kell vennie egy pénzügyi szakértő tanácsadását, annak érdekében, hogy azt jól tudja beosztani, és felhasználni.
A megkérdezettek nagy része a családjára, otthonukra költene az összegből, sokan felújításba kezdnének, esetleg építkezésbe, ingatlanuk kibővítésébe is belefogna.
Sokan azonban utazni szeretnének akár az egész családdal karöltve. Az emberek nagy része biztos benne, hogy ha megtudná tippelni a nyerő lottószámokat, akkor a szerencséjét egy hatalmas bulival ünnepelné meg, de az emberek 20%-a szerint okosabb ötlet csendben örülni a pénznek, és a biztonság kedvéért nem szeretné nagydobra verni azt, hogy végre sikerült megnyernie a lottó főnyereményt.

 

Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó