Új korszak kezdődik a bankolásban: megtörtént az első internetes számlanyitás Magyarországon

2017.07.20. 02:56 | Hírek

A Bankkártya.hu szerkesztője tanúja lehetett az első internetes számlanyitásnak Magyarországon, mely 36 percig tartott és teljesen új korszakot indított el: ezentúl már nem kell bemenni a bankba ahhoz, hogy bankszámlát nyissunk, hanem ezt otthonról egy okostelefonnal, tablettel vagy webkamerás és mikrofonos laptoppal vagy asztali számítógéppel is megtehetjük. A bankok hamarosan nagyon rá fognak harapni erre a lehetőségre az új ügyfelek megszerzéséért vívott harcban, és végre meg fognak tudni szólítani olyan ügyfeleket is, akik eddig akadálynak érezték, hogy a szerződéskötéshez be kellett fáradniuk a bankfiókba. A GRÁNIT Bank mellett az MKB is ugrásra készen várta azt a jogszabályváltozást, mely mától lehetővé teszi a bankok számára az ügyfelek elektronikus csatornán keresztüli beazonosítását.

Homa Péter, a Bankkártya.hu szerkesztője tanúja lehetett az első internetes bankszámla nyitásnak Magyarországon, melyre 2017. július 20. 0 órától több összehangolt jogszabályváltozás ad lehetőséget (lásd a cikk alján). Eddig is lehetett bankszámlát nyitni az interneten hazánkban, ezek a megoldások azonban minden esetben azzal végződtek, hogy az ügyfélnek be kellett fáradnia a bankfiókba azonosítás céljából ahhoz, hogy teljes körűen használni tudja a bankszámláját, vagy találkoznia kellett valahol egy megfelelő engedéllyel rendelkező banki képviselővel, aki elvégezte az ügyfél azonosítást.

Ez történhetett akár az ügyfél lakásában vagy munkahelyén is, így nem volt feltétlenül szükséges, hogy az ügyfél bankba menjen, azonban ezek a megoldások nem biztosítottak azonnali számlanyitást és jelentős költségbe kerültek a bank számára, így nem terjedtek el igazán.

A GRÁNIT Bank által megalkotott internetes számlanyitási folyamatban a jogszabályváltozás adta első lehetséges időpontban, 0 óra 4 perckor elindult az első internetes bankszámla nyitás, melynek keretében 36 perc alatt sikerült elintézni a teljes folyamatot anélkül, hogy az első ilyen ügyfélnek, T. Zoltánnak személyesen találkozni kellett volna a bankkal.

Mostantól bárki nyithat ugyanígy bankszámlát az interneten keresztül a GRÁNIT Banknál. A folyamat első lépésében az Android vagy iOS típusú okostelefonnal, tablettel vagy mikrofonnal és webkamerával felszerelt asztali számítógéppel vagy laptoppal és jó minőségű internetkapcsolattal rendelkező ügyfél a GRÁNIT Bank honlapján (https://granitbank.hu/) a VIDEÓBANK belépésre kell kattintson, majd a HELLÓ GRÁNITOT NYITOK gombra, amellyel a bank ingyenes havidíjú Sztár Számlacsomagját és hozzá igényelt, első évben ingyenes Most bankkártyáját, vagy akciós Platinum bankkártyáját igényelheti meg. Ez egy egyszerűbb számlanyitást takar, ahol az ügyfélnek nem kell választania a bank számlacsomagjai közül, de a „Részletes étlap” linkre kattintva bármely számlacsomag és bankkártya közül is választhat, előzetesen áttanulmányozva azokat.

Ezt követően megjelenik a banki ügyintéző élőképe egy oldalsó chatablakkal, aki először az ügyfél telefonszámának beazonosítását végzi el. Az ügyfélnek a bediktált számra küldött SMS-ből kell beírnia az egyedi kódot a videochatben.

Ezt követően a személyi igazolványt és a lakcímkártyát kell bemutatni a webkamera előtt, ehhez célszerű jó fényviszonyokkal rendelkező helyiséget választani. Csak kártya formájú személyi igazolvánnyal működik a folyamat és kizárólag magyar személyigazolvánnyal és magyar lakcímkártyával kezdeményezhető, csak saját részre, társtulajdonos megadása nélkül. A bankszámla kizárólag forint alapú lehet, és kizárólag Magyarországon adózó, magyar állampolgár nyithatja meg, aki nem közszereplő, nem közszereplő hozzátartozója, ill. közszereplővel nem áll közeli kapcsolatban, továbbá az adatkezeléshez és marketing célú megkereséshez hozzájárul, elektronikus számlakivonatot kér és kér értesítést a számlán történő terhelésekről, jóváírásokról 1 Ft-tól.

A személyi igazolványnál az igazolvány biztonsági elemeit is ellenőrzi a bank, így az ügyfélnek forgatnia kell a személyi igazolványt a kamera előtt, továbbá az arcával egy magasságba kell helyeznie azt.

Ezt követően az ügyfél egy üres fehér papíron kék tollal kell leírja az aznapi dátumot és az aláírását, ez lesz a digitálisan tárolt aláírásmintája. Az aláírás során az ügyfélnek ügyelnie kell arra, hogy a bank is lássa, ahogy a papírra ír.

Az ügyfélnek a számlanyitás során mindössze 8 adatot kell megadnia.

Ha ezek megtörténtek, az ügyfélnek egy pár percig várakoznia kell, hogy adatait az állami nyilvántartó rendszerben ellenőrizzék, ez alatt reklámot lát és zenét hall a laptopon. Ha az ellenőrzés sikeres, akkor kerül sor a szerződés digitális elkészítésére és kiküldésére, melyet az ügyfél e-mailben és a chatablakban is megkap. A 33 oldalas szerződés első 5 oldala a kritikus, itt szerepelnek ugyanis az ügyféladatok, ezeket feltétlenül le kell ellenőrizni, hogy a szerződésbe pontos adatok kerüljenek. A bank itt közli a bankkártya- és SMS értesítési limiteket és beállításokat, melyek később bármikor megváltoztathatóak az internetbankban egy szabad formátumú üzenetküldés segítségével. Ugyanitt közli a bank az internetes felhasználónevet is, amelyhez a jelszót SMS-ben küldi ki.

Amint az ügyfél elolvasta a szerződést és elfogadta azt a képernyőn, a bankszámlanyitás folyamata befejeződött. A videóhívás bontására kattintva és megerősítve a bontást, a kapcsolat megszakad a bankkal.

Ha az internetes kapcsolat ezen pont előtt bármikor megszakad, a teljes folyamatot elölről kell kezdeni, bárhol is tartott benne az ügyfél.

A GRÁNIT Bank 2018. március 31-ig tartó akciójában a GRÁNIT MasterCard Platinum bankkártya kibocsátási díja 9.500 Ft (19.000 Ft helyett), az éves kártyadíj pedig 11.900 Ft (15.000 Ft helyett). Egy másik, 2018. június 30-ig tartó akcióban ingyenes a VidóBank szolgáltatás használata, egyébként 500 Ft/hó a díja. A szolgáltatás természetesen bármikor lemondható.

Az internetes számlanyitás nem feltétlenül gyorsabb folyamat, mint bankfiókban, így mindenképpen érdemes egy fél-háromnegyed órát rászánni. Azonban sokkal kényelmesebb, mint bemenni a bankba, és az ügyfélszolgálat nyitva tartási idejébe bármikor megtehető, akár hétvégén vagy éjszaka is, amikor bankfióki ügyintézésre amúgy sem lenne lehetőség. Nagy segítség lesz ez azokon a településeken is, amelyekben az ügyfél által kiválasztott bank nincs jelen bankfiókkal, illetve nagy segítség lehet ez a mozgáskorlátozottaknak, vagy a külföldön dolgozó magyar állampolgároknak is.

A Bankkártya.hu arra számít, hogy ezt a lehetőséget legalább a nagy hazai bankok mindegyike viszonylag gyorsan, döntő részben még a 2017-es évben fel fogja venni a kínálatába.

Gáborjáni Szabó Ákos, a GRÁNIT Bank ügyvezető igazgatója a Bankkártya.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy amennyiben erre a jogszabály lehetőséget biztosít, akkor mindenképp végiggondolják, hogy a bankszámlán kívül mely további termékeknél (például hiteleknél) tegyék elérhetővé az internetes szerződéskötést. Egy másik kérdésre válaszolva az igazgató arról tájékoztatott, hogy a jövőben elképzelhető az e-személyi támogatása is, így az ügyfélnek nem kell majd a fizikai igazolványait használnia.

Végül a jogszabályokról, melyek lehetővé tették az elektronikus ügyfélazonosítást: 2017. évi LIII. számú törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról, továbbá a Hpt 279. paragrafusának (2) bekezdése az azonosított elektronikus úton történő szerződéskötésről, illetve a Magyar Nemzeti Bank végrehajtási rendeletére is szükség volt, mely itt olvasható el:
http://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0b401f4a2ee0041aaad157cafe0f4ad9b4a68925/megtekintes

Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó