Hazai elektronikus pénztárca

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Intelligens Kártya Fórum tagozata (NJSZT IKF) megfogalmazta a ‘nemzeti tizenegyet’ az elektronikus pénztárcákkal kapcsolatban. A következő cikk a tagság által hosszas egyeztetéssel kialakított ajánlás és az egyes pontok rövid – személyes értelmezésen alapuló- magyarázatát tartalmazza.1. Az NJSZT IKF tagságának véleménye szerint az elektronikus pénztárcák kibocsátói egyetlen kártyatársaságot sem preferálhatnak.A nagy társaságok (Europay, Visa, Amex) rendszerei közül azért nem lehet egyik sem kizárólagos egy adott országban, hogy ne alakulhasson ki monopolhelyzet.2. Az NJSZI IKF tagsága javasolja, hogy az elektronikus pénztárcák kibocsátói nyitott rendszermegoldásokat támogassanak, amelyek módot adnak a későbbi bővítésre, fejlesztésre. A hazai szabványok, megoldások egyértelműen olyan alapokon nyugodjanak, amelyek lehetővé teszik a multifunkciós és multiapplikációs intelligens kártyák terjedését.A nemzetközi tapasztalatok alapján kezdetben nagy összegű beruházásokra van szükség, és az igények rövid időn belül gyorsan bővülnek. Ezért a hazai rendszernek könnyen fejleszthetőnek kell lennie, hogy eleget tegyen az újabb és újabb igényeknek, fizikai képességeiben pedig skálázhatónak kell lennie, akár a nagyobb darabszámot, akár a tetemesebb forgalmat, akár az egy-egy kártyabirtokos rendelkezésére álló szélesebb kínálatot tekintve.3. Az NJSZT IKF tagsága az elektronikus pénztárcákat illetően egyformán támogat minden olyan technológiai szállítót, amelyik eleget tesz a CEPS biztonsági és minőségi követelményeinek.A Common Electronic Purse Specification (CEPS; egységes elektronikus pénztárca szabvány) olyan rendszert ír le, amelyet egyre több gyártó valósít meg, és egyre több megrendelő igényel, ily módon európai méretekben biztosítva közös alapot az egymással együttműködő rendszerek kialakításához. Ezen belül a biztonsági és a minőségbiztosítási követelmények is segítik, hogy a heterogenitás kezelhető maradjon, s ne vezessenek be egymással együttműködni képtelen rendszereket.4. Az NJSZT IKF tagsága támogatja egy nemzeti elszámoló központ működtetését, szemben a mágnescsíkos kártyák vonatkozásában kialakult gyakorlattal. Ez jelentheti több technikai szolgáltató jelenlétét. A jövőben a nemzeti elszámoló központ az így létrejövő alközpontokat fogja össze.Létezhet több alközpont, amely egy adott szolgáltatási, jogi vagy éppen területi régiót fog össze, de az elszámolást egyetlen hazai központnak kell végeznie, hogy a tranzakciós és az egyéb díjak itthon maradjanak. Ma már létezik olyan cég, amelyiknek a Magyar Nemzeti Bank elszámoló központi engedélyt adott a bankkártyás tranzakciók kezelésére.5.Az NJSZT IKF tagsága döntő fontosságúnak tartja a gazdasági, gazdaságossági szempontokat, de szakmai szervezet lévén nem határoz meg kizárólagos elveket az üzleti stratégia kialakítására.Minden konkrét megvalósítás nehéz gazdasági döntés, mert a technológia gyors fejlődése ellenére az országos bevezetés összehangolt közös munkát igényel, amelynek során a befektetések mértékében is egyezségre kell jutniuk a szereplőknek. Az NJSZT IKF a tenderek körárában és a tervek megvalósításában tanácsadóként tud részt venni, ezzel is biztosítva az iparágon belüli semlegesség kritériumait.6. Az NJSZT IKF tagsága támogatja, hogy a jövőben minden elektronikus pénztárcára épülő felhasználás, illetve alkalmazás esetén – amennyiben erre lehetőség van – CEPS-kompatibilis pénztárcarendszert vezessenek be. Lásd 3. pont. Ettől még létezhetnek olyan zárt rendszerek, amelyeknél nem szükséges vagy nem lehetséges a CEPS-szabvány támogatása. Ilyenkor is megfontolandó azonban a későbbi csatlakozásra gondolva már az elején megteremteni a könnyebb együttműködés lehetőségét.7. Az NJSZT IKF tagsága a skálázható megoldások alkalmazását támogatja, ezek elterjedését részesíti előnyben.Lásd 2. pont. A bővítést több paraméter is szükségessé teheti, és nem skálázható rendszer esetén annak elemeit kellene cserélni. Példa erre egy feltölthető rendszer, szemben egy nem feltölthetővel: az első esetben a birtokos újratöltheti a kártyát, ami természetesen gazdaságos, a másodikban a kártya csak a gyűjtőknek jelenthet értéket. (Hagyományos pénztárcánkat sem cseréljük ki, ha kiürül…)8. Az NJSZT IKF tagságának véleménye szerint a jelenlegi hazai viszonyoknak azok az elektronikus pénztárca (kibocsátó, elfogadó és forgalom-feldolgozó) rendszerek felelnek meg jobban, amelyek – bár üzemeltetésük költségesebb – belső tranzakció-nyilvántartó és -ellenőrző funkcióval rendelkeznek, és ezzel csökkentik a hamis digitális pénz forgalomba-kerülésének kockázatát.Léteznek olyan nyílt rendszerek, amelyekben pénztárca-pénztárca tranzakciók is vannak, de ekkor a pénz a papírpénzhez hasonlóan ellenőrizetlenül vándorolhat zsebből zsebbe. A papírpénz esetében is akkor van baj ezzel, ha hamis pénz jelenik meg a rendszerben. A tranzakciók nyilvántartásával ennek kockázata minimalizálható. Ez a nyilvántartás nem az egyén és az általa vásárolt termék nyilvántartását jelenti, hanem a tranzakciók hitelességének és megbízhatóságának ellenőrzését matematikai összefüggésekkel, és vitás esetekben a folyamatok biztonságának utólagos ellenőrizhetőségét.9. Az NJSZT IKF tagsága egyöntetűen támogatja, hogy a mindenkor érvényben lévő EMV által rögzített környezet szolgáljon alapul minden hazai intelligenskártya-megoldás számára.A Europay-Mastercard-Visa (EMV) hármas által kidolgozott szabvány (amelyhez később az Amex is csatlakozott) azt a közös alapot jelenti a banki világnak, amelyre áttérhetnek a mágnescsíkos kártyák rendszeréről. Az EMV a legszélesebb körben támogatott chipes bankkártyaszabvány.10.Az NJSZt IKF tagsága egyetért abban, hogy a létező szabványok közül a CEPS-et kell az első helyen támogatni. Ezen belül a konkrét megoldásszállítóknak a CEPS 3-as szint kereteibe kell beépülniük, míg az értéklánc többi szereplőjének a CFPS logikáját kell követnie.A CEPS egyes szintjeit más és más szereplők valósítják meg, így a kibocsátótól a kereskedőn át a felhasználóig mindenkinek csak a saját szerepkörét kell tisztáznia, és a szabvány alapján adott, hogy mit kell megvalósítania az egészből.11. Az NJSZT IKF támogatja és javasolja azon szabványok és ajánlások alkalmazását, amelyek összhangban vannak az Európai Unió irányelveivel. Kiemelt figyelmet érdemelnek a fogyatékosok igényeivel foglalkozó anyagok. Az IKF tagsága igyekszik minden segítséget megadni a megfelelő szabványok és ajánlások elveinek megismeréséhez azok számára, akik ezt igénylik.Az Európai Unió ajánlásainak figyelembevétele sok fölösleges munkától kíméli meg az első lépések megtevőit. Egyes esetekben a kialakítandó európai szabványok és szabályok munkálataiban is részt lehet venni nem EU-tagállam képviselőjeként. Az eddig elkészült, szabadon elérhető anyagok alapján is látható, hogy a fogyatékosok igényeit is figyelembe kell venni. Ez részben humánus hozzáállásból fakad, részben abból, hogy a speciális igények figyelmen kívül hagyása hosszú távon sokkal nehezebben megoldható problémákhoz vezetne, mint ha már a tervezéskor figyelembe veszik őket.Azok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő információkkal a technikai paraméterekről, az NJSZT IKF minden segítséget megad.Kincses Zoltán