
Bizalomkártya vállalkozóknak
- Homa Péter
- január 25, 2001
- Bankkártya
Egymillió forintos felső határral vállalkozói hitelkártya bevezetését tervezi a Vállalkozói Hitelkártya Rt. A Demján Sándor nevével fémjelzett vállalkozói csoporthoz tartozó cég egy kereskedelmi bankkal közösen indítja szolgáltatását, amelyet elsősorban a rövid lejáratú forgóeszközhitelre vágyó cégeknek szánnak. Becslések szerint az év végére akár félszázezer vállalkozó is beléphet az új hitelezési rendszerbe.Bár a partnerbankot még nem választották ki, a tervek szerint már idén tavasztól új hitellehetőséget vehetnek igénybe a vállalkozók. A Demján-csoporthoz tartozó Vállalkozói Hitelkártya Rt. (VHK) tervei szerint legfeljebb egymillió forintos kölcsönhöz juthatnak a cégek. Tardos János, a VHK vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a hitelt elsősorban forgóeszköz-finanszírozásra szánják, mert a piaci visszajelzések szerint erre van leginkább kereslet, s a bankok éppen erre adnak nehezen pénzt. A VHK a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) felmérésére, valamint személyes véleményekre támaszkodva dolgozta ki az új hitelkártyarendszer alapjait. Ezek szerint a vállalkozók közös garanciaalapot hoznak létre egy bank és biztosítótársaság bevonásával. Az egyszeri – néhány tízezer forintos – tagsági díj ellenében a maximum egymillió forintos hitelt akár évente többször is felvehetik, a kitétel csupán annyi, hogy pontosan és időre törlesszék tartozásukat. A cégek hitelképességét csupán évente egyszer vizsgálják, de ehhez igénybe veszik a kamarák és a VOSZ segítségét is – ezek egyfajta előszűrést is végeznek. Az új rendszerhez való csatlakozáshoz szükséges a kamarai vagy VOSZ-tagság, de a hitel mögé sem kezes, sem jelzálogbejegyzés nem szükséges. Az új hitellehetőséget igénybe vevőknek azonban bizonyos mértékben le kell mondani személyiségi jogaikról – figyelmeztet a cég első embere. A nem fizetőkről ugyanis feketelista készül, amit publikálni is kívánnak. Ennek célja Tardos János szerint az üzleti etika és becsület presztízsének növelése és egyfajta önvédelem is. A VHK hiteleit kizárólag már működő vállalkozások vehetik fel. Kamata ugyan piacképes lesz, de nem élvez különleges állami támogatást. A hitelt a partnerbank kártyájával lehet majd felvenni, s a tervek szerint a közeljövőben kiépül egy olyan elfogadói hálózat is, amely a POS terminálok telepítésével a kártyáról történő fizetést is lehetővé teszi ott is, ahol még nem működnek ilyen berendezések. A vállalkozói kártya alkalmazásának egy teljesen új, de ígéretes területe a járulék-és adófizetés lehet. Már elkezdődtek az előkészítő munkálatok arra, hogy miképpen lehetne a kártyával fizetni az áfát, társadalombiztosítási járulékot és más közterheket. Az első visszajelzések szerint a vállalkozók részéről nagy igény mutatkozik erre is. A VHK Rt. szerint év végéig akár félszázezer tag csatlakozhat a rendszerhez, de a kölcsönt felvevő cégek száma a legpesszimistább becslések szerint is 15-20 ezer lesz. A profitorientált kártyatársaság minimális létszámmal működik majd, a munka jelentős része ugyanis a partnerbankban és a gazdasági érdekképviseleteknél folyik majd.