Chiptávlatok

Érveket ütköztettünk múlt havi számunkban a hitel- és debitkártyákat felváltó chipkártyákról szólva: a pénzügyesekét a szoftverfejlesztőkével.Vajon egyetértenek-e a kártyaváltással a hazai bankok? Röviden: nem. És bővebben? A chipkártyára történő átállás körüli nemzetközi bizonytalanságok mellett Magyarországon további gondot jelent a nyugat-európaitól eltérő banki kultúra. A hazai kibocsátású több mint négymillió kártya 96 százaléka ugyanis debit- (betéti) kártyaként működik, ahol a bank folyamatosan kontrollálja ügyfele költéseit. Igaz ugyan, hogy egy év alatt megnégyszereződött a hitel- (kredit-) és terhelési (charge-) kártyák száma, de ez még mindig csak négyszázalékos részesedést jelent. A chipben rejlő offline-telekommunikációs kapcsolat nélküli tranzakciós lehetőséget viszont csak ennél a négy százaléknál lehetne kihasználni, mivel a debitkártyát a banknak mindenképpen folyamatosan ellenőriznie kell.Kevés a kártyás vásárlásA chip az elfogadóhely számára olcsóbbá, a felhasználó ügyfél számára pedig gyorsabbá teszi a pénzügyi tranzakciót. Csakhogy valószínűleg a kártyák újabb generációja sem hozna megoldást arra a problémára, hogy a magyar kiskereskedők jelentős része egyáltalán nem fogad el kártyát, mondván, ‘nem éri meg’. A betéti kártyák esetében a forgalom értékének csupán a 7 százaléka vásárlási művelet. A kredit- és charge-kártyáknál ugyan már 42 százalékos ez az arány – a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan -, de a kevés számú kártya miatt ez nemigen nyom a latban. A magyarok tehát zömmel készpénzfelvételhez használják a kártyájukat az automatáknál, ez esetben viszont a chipkártyának semmiféle előnye nincs a mágneskártyával szemben. A bankok ugyan különböző akciókkal próbálnak ösztönözni a vásárlásra, azonban úgy tűnik, nem nagy eredménnyel: előfordul, hogy az ügyfél akkor is az üzletben elhelyezett ATM-ből vesz fel készpénzt (amiért a banknak fizeti a díjat), amikor a pénztárnál fizethetne kártyával is (ami a kereskedőnek jelent banki költséget).Úttörő programokA chiptechnológiára való áttérés beruházási igénye viszont tetemes, bankonként több százmillió forintot jelent, sőt egyes becslések szerint – a bank kártyaüzletágának kiterjedtségétől függően – egymilliárdra is rúghat. A megtérülési idő tehát igen nehezen meghatározható. Igaz, az infrastruktúra lecserélésének költségét össze lehetne vetni a kártyacsalások visszaesésével járó veszteségcsökkenéssel – ez az, ami az új technológia bevezetésétől Magyarországon is remélhető -, de mindjárt egy újabb ellenérv: bár két évvel ezelőtt a magyarországi visszaélések száma a többszöröse volt a nyugat-európai átlagnak, az infrastrukturális fejlődés hatására ez a szám jelentősen csökkent, az összes kártyaforgalomnak néhány ezrelékét teszi csak ki. Ez tehát nem valószínű, hogy kompenzálná a chipkártyák bevezetésének költségeit. Mindezek ellenére a hazai bankok nem mennek el szó nélkül a Visa-Europay bejelentése (vagy inkább a technológia fejlődése?) mellett. Többségük igyekszik feltérképezni a követelményeket, a lehetőségeket, és közülük néhány úttörő – a fejlődés kikényszerítése érdekében – ‘pilot programmal’ jelent meg alacsony darabszámú, speciális használatú chipkártyákhoz, vagy tervezi ilyen bevezetését. Ez pedig motiválja a szoftverkészítőket, és ösztönzi az elfogadóhelyeket is a rendszer kiépítésére. Lapzártánkig két ilyen kezdeményezésről szereztünk tudomást.

Kategóriák