
Postabank: az OTP megtette ajánlatát
- Homa Péter
- február 9, 2001
- Bankkártya
Senki sem cáfolta, de nem is erősítette meg a Népszabadság szombati hírét a Postabank áráról. Az OTP Bank tegnap küldte meg ajánlatát a Postabank teljes állami tulajdonrészének átvételére, amely – korábbi közlésünk szerint – 24-26 milliárd forint közötti árat tartalmazhat. Kormányzati körök szerint az ajánlat nem jelent végleges árat. Az OTP Bank igazgatósága tegnap megtárgyalta és elküldte a Postabank, pontosabban annak 99,9 százalékos állami részesedésére vonatkozó ajánlatát – adta hírül tegnap a Napi Online, a Napi Gazdaság internetes kiadása. Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke a lap kérdésére nem kívánta kommentálni a Népszabadság szombati számában közölt értesülést az árról. Azt írtuk: az OTP Bank 24-26 milliárd forint közötti összeget kínálhat a Postabankért, és valószínűleg saját részvényeivel fizet majd. Spéder Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy legalább ennyire fontos az OTP-vel való szinergiák, illetve egyes postabankos kötelezettségek kérdése. (Vagyis az: mennyire gyorsan lehet átvenni a Postabank ügyfeleit, illetve mennyire minősül kockázatosnak a Postabank, hiszen ellene perek folynak, egyes hiteleinek megtérülése pedig kérdéses lehet.) A Magyar Hírlap hétfőn annyit hozzátett szombati hírünkhöz: úgy tudja, az OTP Bank még bizonyos állami garanciákra is igényt tart a portfólió egyes részeinek kockázata miatt. A Magyar Távirati Iroda viszont arról számol be: lapértesülések szerint az OTP Bank 25-30 milliárdot kínál a Postabankért. Ez eltér a lapunkban január közepén közölt értesülésnél. Akkor azt írtuk: minimum 25 milliárd forint, legfeljebb azonban 35 milliárd között lehet majd a vételár. A Magyar Rádió Krónika című hírműsora tegnap azt közölte: kormányzati körök szerint az OTP 25-30 milliárdos ajánlatát nem lehet véglegesnek tekinteni. A hírműsor úgy tudja: korábban csak a Postabank 75 százalékos részesedésének megvásárlásáról volt szó. Az érintettek a Népszabadság megkeresésére nem nyilatkoztak. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. az MTI-vel közölte: az ajánlat megérkezett. A vagyonkezelő a következő napokban tanácsadójával közösen tanulmányozza és értékeli a javaslatot. Az OTP Banknál lapunknak ennyit sem voltak hajlandóak megerősíteni, minden kérdés elől elzárkóztak. A felek annyit közöltek azonban: a tárgyalások lezárását követően részletes tájékoztatást adnak. A döntést a Postabank értékesítéséről a kormány hozza meg, ám a tranzakciót – mint már arról többször beszámoltunk – márciusban le kívánják zárni. Az ügylettel kapcsolatban aggodalmát fejezte ki az Ipartestületek Országos Szövetsége. Az Iposz attól tart, hogy a Postabank privatizációja után a pénzintézet felmondja a kisvállalkozói szervezettel kötött együttműködési megállapodását. Ezt a Miniszterelnöki Hivatal ajánlása alapján kötötte meg a Postabankkal a szervezet tavaly májusban, amely alapján a bank két kedvezményes, kisvállalkozóknak szóló hitelkonstrukciót indított. Kassai Róbert, az Iposz alelnöke hétfőn az MTI-nek kifejtette: a Postabank Rt. magánkézbe adásáról előrehaladott tárgyalások folynak, ám az Iposz még nem kapott tájékoztatást arról, hogy mi lesz a hitelkonstrukciók sorsa. A pénzintézet az együttműködési megállapodást bármikor felmondhatja, ugyanakkor a Postabankra ajánlatot tevő OTP Rt. még nem nyilatkozott arról, hogy átvenné ezeket a konstrukciókat, és folytatni kívánja-e az együttműködést.