A bankkártya-birtokosok védelmében

A bankkártyák használata egyre általánosabbá válik. Számok és adatok is alátámasztják ezt a megállapítást: tavaly a hazánkban kibocsátott bankkártyák száma meghaladta a négymillió darabot, az első félévben közel ötvenmillió kártyaműveletet hajtottunk végre. Újdonságnak számítanak az úgynevezett üzleti kártyák, azaz a cégek, vállalkozások számára kiállított kártyák, amelyek esetében a vállalat jo- gosult meghatározni, hogy melyik alkalmazottja milyen összeg erejéig használhatja a kártyát. A felhasználás többféle lehetőségéről szólva érdemes kitérni a bankkártyák és a hitelkártyák különbözőségére, mivel ezeket a fogalmakat is – helytelenül – szinonimaként használják. A bankkártyák és a hitelkártyák köznyelvi felcserélése nem meglepő, hiszen azzal, hogy kézbe veszünk egy pénzhelyettesítő kártyát, még nem tudjuk eldönteni, hogy hitelkártyával vagy betéti kártyával van-e dolgunk. A kártyák hazai piacán az úgynevezett betéti kártyák vannak túlnyomó többségben, megközelítőleg 95%-át jelentik a forgalomban lévő bankkártyáknak. Funkciójuk szerint kulcsnak is nevezik a betéti kártyákat, mivel a bankszámlán lévő pénzösszegekhez mintegy kulcsként engednek hozzáférést. Ezeknek a betéti kártyáknak a feltétele egy bankszámlaszerződés és az ez alapján nyitott bankszámla, illetve ma már a lakossági folyószámlákhoz is kapcsolhatók ilyen kártyák.A hitelkártya éppen ebben különbözik a betéti kártyától, hiszen a piac kevésbé meghatározó, egyelőre mindösszesen 3-5 százalékát jelentő hitelkártyát bankszámla nélkül is birtokolhatjuk. A hitelkártya-használat feltétele az előzetesen megadott hitelkeret, aminek az összegét természetesen a hitelkártya birtokosának hitelképessége határozza meg. A hitelkártyához jutást minden esetben megelőzi a hiteligénylési eljárás és ennek keretében az igénylő jövedelem- és vagyonvizsgálata. A betétkártya esetében a bankszámlánkon szereplő összeg erejéig költekezhetünk a kártyánkkal, míg a hitelkártya esetében a műanyaglap a hitelkeret erejéig ténylegesen a rendelkezésre álló pénz nélkül is biztosítja a pénzhez történő hozzáférést, a vásárlást. A szerteágazó kínálat azonban megannyi veszélylehetőséget is hordoz magában. Az említett ötvenmillió művelet közül 2760 esetben történt visszaélés, melyek összértéke eléri a 111 millió forintot. Nem csak a visszaélésektől való aggodalmak riasztják el a kártyahasználókat. Az idegen elnevezések és ismeretlen kifejezések, a bankokkal kötött szerződések terjedelme és esetenként körülményes megfogalmazása, a használati díjak különbözősége mind olyan körülmény, amely megnehezíti az ügyfelek helyzetét a bankkártyák piacán. Az általános fogyasztóvédelmi szabályok mellett speciálisan ennek a piacnak a sajátosságait is szem előtt tartó fogyasztóvédelmi szabályokra van szükségük az ügyfeleknek. A fogyasztóvédelem-ről szóló 1997. évi CLV törvény általános szabályai természe- tesen a bankkártyabirtokos fogyasztók tekintetében is védelmet nyújtanak. Speciális szabályokat tartalmaz az elektronikus fizetési eszközök kibocsátására és használatára vonatkozó egyes szabályokról szóló 77/1998. (V 28.) Korm. rendelet. Ez többek között meghatározza, hogy mi mindenre kell kiterjednie a bankkártya-szerződésnek, így az ügyfél már felkészülten érkezhet a bankfiókba kártyaigénylés céljából. Lényeges eleme a kormányrendeletnek a felelősségi kérdések rendezése arra az esetre, ha a kártya elvész vagy ellopják. Ebben az esetben az ügyfél elsődleges kötelezettsége a kártyát kibocsátó bank értesítése. Fontos rendelkezése a jogszabálynak, hogy az abban foglaltak-tól a kártyabirtokos terhére a bankkal kötött szerződésben eltérni nem lehet.(Az adatok forrása az MNB-nek a bankkártyapiacra vonatkozó 2000. 1. félévi jelentése.)Kertész Ágnes fogalmazó Igazságügyi Minisztérium

Kategóriák