Egy bankkártyacsalást szenvedett ügyfél megoldatlan kálváriája

Furcsa ügyben kereste meg szerkesztőségünket egy panaszos ügyfél. A több éve húzódó perben maga a felperes Erste Bank nyújtott be egy olyan dokumentumot saját követelése bizonyításául, mely alapján a bankkártyával való visszaélés egyértelmű, ugyanakkor ezt sem a bank ügyvédje, sem a bíróság nem vette észre, ezért nem is foglalkoztak vele. A bírósági sajtóreferens szerint hiába helyezte új megvilágításba az ügyet a Bankkártya.hu szakértői állásfoglalása az esetről, eljárásjogi okokra hivatkozva a pert már nem lehet újra felvenni és így az ügyfélnek ki kell fizetnie azt a több milliós összeget, melynek egy része vagy egésze bizonyosan bankkártya visszaélésből keletkezett. Az Erste Bank illetékese a cikk írásáig nem válaszolt a Bankkártya.hu kérdéseire.
Bár rendszeresen kapunk bankkártya, bankszámla reklamációkkal kapcsolatos megkereséseket, s próbálunk is segíteni, mégis nem mindennapi ügyben kereste meg szerkesztőségünket Szabó István 2011. szeptemberében. A panaszos ügyfél levelére adott írásbeli választ az ügyfél kérésére személyes konzultáció is követte, melyre elhozta az évek óta zajló perrel kapcsolatos dokumentumait is.
Ezeknek a dokumentumoknak az áttanulmányozása alapján nagy összegű külföldi költések történtek az ügyfél Visa Classic betéti bankkártyájával Olaszországban, fedezetlenül (mely dombornyomású kártyával nem elektronikus elfogadóhelyeken lehetséges). A költések ugyanazzal a kártyaszámmal történtek és az Erste Bank által a követelése bizonyítékául a bíróságnak benyújtott dokumentumok még a pontos időpontot is tartalmazták az elektronikus elfogadóhelyeken történő sikertelen próbálkozásokról, így lehetett azt a megállapítást tenni, hogy a panaszolt tranzakciókat akár maga az ügyfél is elkövethette, hiszen a magyarországi és az olaszországi tranzakciók között mindig volt egy fél-egy napnyi különbség, mely alatt akár oda is lehetett utazni.
A tüzetes átnézés során azonban találtunk két olyan elektronikus tranzakciót, mely 20 perc különbséggel Magyarországon és Olaszországban történt ugyanazzal a kártyaszámmal. Ez alapján valószínűsíthető, hogy egy vagy több tranzakció egészen biztosan klónozott kártyával történt, melyről az elfogadóhelyi tranzakciók bizonylatai, pontosabban azok írásszakértővel történő átvizsgálása esetén lehetne pontosabb képet kapni. A bizonylatok az Erste Bank tulajdonában vannak (vagy azok eredeti példányát ő tudja beszerezni az elfogadó banktól). Ezek elévülési ideje 2012. márciusában jár le, így ezek a bizonylatok hamarosan megsemmisítésre kerülhetnek, mely egybevág a bank érdekével is, hiszen attól kezdve már bizonyítani nem lehetne, hogy a tranzakciók közül melyek lehettek visszaélések.
A bírósági ítélet során sehol sem találkoztunk a készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel elkövetett visszaélés tárgyalásával, maga az egész ítélet arról szólt, hogy az ügyfél tartozik a banknak és azt meg kell fizetnie. A bíróság egyáltalán nem vizsgálta, hogy tartozás miből keletkezett, s így a követelés valóban jogos-e.
Az ügyfél lakcímváltozás miatt az első perről nem is értesült, a második perben pedig csak az ügyvédje képviselte őt a bíróságon és a védőügyvéd nem a bankkártyás visszaélésre összpontosította az érvelését. A bíróság semmilyen szakértő állásfoglalását nem kérte, hanem helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét és ezzel lezárta az ügyet.
Arra, hogy bankkártya csalás történt, véletlenek sorozata alapján lehetett fényt deríteni.
Egyrészt az Erste Bank volt az első bank (és még talán ma is az egyetlen), amely díjat számít fel ügyfélének a neki felróható okból sikertelen tranzakciók (pl. fedezetlenség) után. Tehát amennyiben egyenleg hiányában a tranzakció nem teljesíthető, akkor az ügyfél számláját a bank 100 forinttal terheli meg, mint sikertelen tranzakció díja. Ennek a díjnak a felszámítása itt kifejezetten szerencsés, mert ez vezethetett rá arra, hogy itt csalás történt. Ugyanis a csalók elektronikus elfogadóhelyeken tett, egyenleg hiányában eredménytelen próbálkozásai a 100 forintos díjak tranzakciós hivatkozási időpontjai miatt remekül nyomon követhetők a számlatörténetben. Más banknál, ahol nem lenne ilyen díj, nem lehetett volna nyomon követni a csalókat és így nem derülhetett volna fény a párhuzamos bankkártya használatra (pontosabban annak kísérletére).
Az egyik ilyen olaszországi fedezetlen próbálkozáshoz képest 20 perccel tér el egy magyarországi ATM egyenleg lekérdezési tranzakció az ügyfél számlatörténetében. Itt is szerencse, hogy ezért pénzt számít fel a hitelintézet, hiszen így a számlatörténetben megjelenik az egyenleglekérdezés pontos időpontja. Enélkül szintén nem derülhetett volna ki a párhuzamos kártyahasználat.
Aztán a csalók többszöri próbálkozások után találtak egy olyan elfogadóhelyet Olaszországban, amely nem volt elektronikusan összekötve az elfogadó bankkal és itt alaposan megkopasztották az ügyfelet. Több tranzakcióval (köztük egy félmilliós tranzakcióval és sok 60 ezres tranzakcióval) összesen mintegy másfél milliós összegű tranzakciót végeztek. Erről az Erste Bank (nem elektronikus elfogadóhely lévén) csak két hét múlva, a bizonylatok beérkezésekor értesült.
A Bankkártya.hu által megkérdezett banki szakértő szerint nem szabálytalan, hogy az akár félmilliós kártyás vásárlási tranzakciókról nem történt előzetes telefonos engedélykérés az elektronikus összeköttetéssel nem rendelkező elfogadóhelyen, ugyanis az elfogadóhely köthetett olyan szerződést az elfogadó bankkal, hogy nincs kereskedői tranzakciós limit, vagyis amely összeget meghaladó vásárlás esetén a kereskedő köteles a banktól engedélyt kérni. Így az ügyfél (kártyakibocsátó) bankja, az Erste már csak onnan szerzett tudomást a fedezetlen tranzakcióról, hogy a bizonylat beérkezett hozzá.
A visszaélésben szerepet játszott az is, hogy azt nem elektronikus összeköttetésű elfogadóhelyen, dombornyomású kártyával követték el. (Magyarországon gyakorlatilag nincs ilyen elfogadóhely, de külföldön, főleg a világ fejletlenebb részében még többségében vannak az ilyen típusú elfogadások). Elektronikus (Cirrus-Maestro, Visa Electron, MasterCard Electronic, MasterCard unembossed) kártyával ilyen típusú visszaélést nem lehet elkövetni. S bár jelen esetben a csalás klónozással történt, mely chipkártyával már nem lehetséges, lopott kártyával azonban igen, így a fenti csalás ellen a chipkártya sem nyújt önmagában védelmet.
Szabó István a tranzakciók közben észlelte, hogy a számláján idegen tranzakciók történtek és a banki konzultációt követően letiltotta a bankkártyát. A banki ügyintéző kérdésére válaszolva, hogy tegyen-e rendőrségi feljelentést, úgy válaszolt, hogy nem szükséges, mert a bank hivatalból úgyis megteszi a feljelentést, ha visszaélés történt.
A feljelentésre azonban nem került sor. Ezért mi a Bankkártya.hu részéről ezúton is megerősítjük, hogy az ügyfél a saját érdekében mindig, mindenképpen tegyen rendőrségi feljelentést bankkártya csalás felfedezése esetén még akkor is, ha a bank erről le akarja beszélni. A bankok többféle saját érdekek (hírnév, verseny, stb.) alapján nem közlik az összes bankkártya csalást a rendőrséggel és az MNB-vel, hanem igyekeznek titokban tartani azok egy részét. Szabó István is vélhetően egy ilyen esetnek esett áldozatául.
De más furcsaságok is történtek az ügyben. Az Erste Bank a károkat okozó 1,5 millió forintos folyószámla tartozásra hivatkozva felmondta az ügyfél szerződését. Ettől kezdve hivatalos banki csatornán semmilyen tájékoztatást, igazolást nem volt hajlandó adni a vele perben álló ügyfelének, hanem arra hivatkozott, hogy azt csak az ügyfél védőügyvédjének ad ki az Erste Bank ügyvédje.
Az Erste Bank ügyvédje, Dr. Kovács László azonban 30 napon keresztül sem válaszolt a Bankkártya.hu postai levélben küldött kérdéseire, a hivatalos papírokon szereplő e-mail címe pedig ma már nem élő. A Bankkártya.hu az alábbi kérdéseket intézte az Erste Bank ügyvédjének (kivonat):
1) Sehol sem látszik, hogy Szabó István tartozása egy BŰNCSELEKMÉNY keretében halmozódott fel! Miért nem tett feljelentést az Erste Bank a rendőrségen és miért sima számlafedezeti túllépésként, miért nem pedig visszaélésként kezelte az ügyet?
2) Az Erste Bank valóban lebeszéli az ügyfelet arról, hogy bankkártya csalás esetén maga tegyen feljelentést a rendőrségen, amikor ez a saját érdeke? Ha igen, miért?
3) Hogyan kerülhetett arra sor (és ha így történt, akkor az Erste Bank legalább utólag miért nem vizsgálta ki), hogy a kereskedőnkénti tranzakciós limitet jóval meghaladó, rendkívül nagy összegű terhelések esetében miért nem fordult a kereskedő az elfogadó bankhoz (s rajta keresztül az Erste Bankhoz), engedélyszámért?
4) Miért nem mutatja/mutatta be, illetve miért nem vizsgálta a bank az ügyfél bejelentése nyomán (miszerint ezeket a tranzakciókat nem ő követte el), a papír alapú bizonylatok aláírásait, melyek valószínűleg hamisak?
Dr. Széplaki László, a Komáromi-Esztergom Megyei Bíróság sajtószóvivője a Bankkártya.hu-nak adott írásbeli válaszában kifejtette, hogy az első eljárásban az alperes bejelentett lakhelyéről a címzett ismeretlen helyre költözött jelzéssel érkezett vissza a bíróság által küldött levél. Korábban a felperesi felhívásra az alperes bejelentett lakcíméről elköltözött jelzéssel érkezett vissza a küldemény. A bíróság ezért a felperes kérelmére a Pp szabályai szerint ügygondnokot rendelt ki, és az alperes részére hirdetményi kézbesítést rendelt el.
A bíróság két tárgyalást tartott az ügyben 2009. február 17. és március 12. napjain. A felperes kereseti kérelmét az alperest képviselő ügygondnok alapvetően nem ellenezte, de kérte a kereseti kérelem pontosítását, mert nem volt egyértelmű, hogy a keresetben mennyi a tőke, kamat és egyéb költségek megjelölése. Ezt a felperes pótolta.
A Bankkártya.hu kérdéseire válaszolva a sajtószóvivő szerint rögzíthető, hogy a Polgári perrendtartás szerint a bíróságnak nincs lehetősége hivatalból történő bizonyításra, a bizonyítási eljárást a peres felek ellentmondó nyilatkozatai, illetőleg bizonyítási indítványai alapozhatják meg. Ezért a bíróság szakértőket sem rendelhet ki hivatalból.
A perújítási eljárásban a Komáromi Városi Bíróság a Pp. 260.par. (1) bekezdés a) pontjára és 260.par. (2) bekezdésében írtakra hivatkozva utasította el a perújítási indítványt, melyet a megyei bíróság helybenhagyott. A megyei bíróság végzése szerint az 1992. évi LXVI. törvény 26.par. (1) bekezdése és a 146/1993. (X.26.) Kormányrendelet rendelkezései szerint az alperesnek lett volna kötelezettsége új lakóhelyének és tartózkodási helyének bejelentése. Miután nem valószínűsítette a Pp. 261.par. (2) bekezdésére figyelemmel, hogy a lakcímváltozás bejelentési kötelezettségének önhibáján kívül nem tudott eleget tenni, ezért perújítási indítványa nem megalapozott.
A Pp. 270.par. és 272.par. (1) bekezdésében foglaltak szerint a felülvizsgálati indítvány kizárt. A végrehajtási per akkor indítható, ha a Pp. 368.par.-ában írt feltételek fennállnak.
Jelenleg az ügyféltől már kamataival együtt mintegy 6 millió forintot követel az Erste Bank, miközben az idevágó törvényi rendelkezés szerint a bankkártya csalásból eredő károkat az ügyfél felé a teljes mértékben a banknak kéne állnia, a kamatok pedig ettől kezdve semmisek. Az ügyfél megkereséseire az Erste Bank nem reagál, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pedig úgy foglalt állást, hogy lezárt bírósági ítélettel nem foglalkoznak.
Az ügy jelen állása szerint nincs jogi lehetőség a bankkártya csalás kivizsgálására, így a végrehajtó be fogja hajtani az ügyfélnek az eredeti 1,5 millió forintos, részben vagy egészben bankkártya csalásból keletkezett tartozását és annak mintegy háromszor ekkora összegű kamatait.
Szabó István elérhetőségeit és a dokumentumokat, melyekből a bankkártya csalás valószínűsíthető, a Bankkártya.hu szerkesztősége kérésre bárkinek a rendelkezésére bocsátja (ha ahhoz a panaszos ügyfél előzetesen hozzájárul). E-mail címünk: homa.peter@hu.
Amennyiben lesznek fejlemények az ügyben, tájékoztatjuk Olvasóinkat.

Kategóriák