Budapesten spórolnak legkevésbé

A felnőtt lakosság 44 százalékának van megtakarított pénze – derül ki a GFK Piackutató Intézet felméréséből. Az elemzés állítása szerint a legtöbben váratlan kiadásokra gyűjtenek, de a lakásvásárlásra félretett megtakarítások is jelentősek. Az országrészek közül a Közép-Dunántúlon a legnagyobb, Budapesten a legkisebb a megtakarítók aránya. A lakosság különböző csoportjai között jelentős az eltérés a megtakarítások tükrében. Míg a nyolc általánost végzettek egyharmadának van félretett pénze, addig a diplomások kétharmadának – derül ki a GFK Piackutató Intézet szeptemberi felméréséből. A tanulmány adatai szerint a felnőtt lakosság 44 százaléka tesz félre pénzt. Közülük a legtöbben a váratlan kiadásokra gyűjtenek, majd a célok között sorrendben a lakásvásárlás, a családban levő gyermekek jövője és a gondtalan nyugdíjas évek következnek. A megkérdezettek 13 százaléka cél nélkül takarékoskodik. Az életkorokat figyelembe véve az idősebbek tesznek félre többet váratlan kiadásokra. Országos átlagban erre a célra a felnőtt lakosság 38 százaléka takarékoskodik, viszont a 60 év felettieknek már 58 százaléka tekinti megtakarítási célnak a váratlan kiadásokat. Az ország különböző régióiban is eltérőek a megtakarítási szokások. A felmérés szerint Budapesten a legalacsonyabb és a Közép-Dunántúlon a legmagasabb a pénzt félretevők aránya. A megkérdezettek kevesebb, mint kétharmada tartja forintbetétben a megtakarítását, csaknem egyharmada a készpénzt választja, és 10 százalékot meghaladó azok száma, akik biztosításra vagy értékpapírokra költenek.A takarékoskodás mellett komoly dilemma a költekezés. Egy másik GFK-felmérés szerint a megkérdezettek többnyire magukat mértéktartónak ítélik a költekezés szempontjából, ám másokat túlköltekezőnek tartanak. Az adatok szerint a lakosság kétharmada költ – saját állítása szerint – annyit, amennyit a pénztárcája enged. Valamivel kevesebb, mint 10 százalék véli úgy, hogy többet költ, mint amennyit megengedhet magának és körülbelül 25 százalék állítja magáról: kevesebbet költ a lehetőségeinél. A felmérés szerint a hazai közvélemény szemében a mértéktartás erény, ezt az is igazolja, hogy a válaszadók háromnegyede véli úgy, hogy visszafogottabban kellene élnie, mert nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. 22 százalék viszont – ugyanezzel az indoklással azoknak ad igazat, akik egyre többet és többet fogyasztanak. A régióban Magyarországon terjedt el leginkább a bankkártya, ám a szakemberek szerint a fogyasztást nem ösztönözte a plasztikpénz. A felmérések azt mutatják, hogy a magyar banki ügyfelek felének van folyószámlája, amelyhez bankkártya is tartozik. A GFK által megkérdezettek 87 százaléka használja a plasztikkártyáját automatából történő pénzfelvételre. Az egyszerre felvett összeg átlagosan 15 ezer forint körül mozog. A felmérés szerint a nők alkalmanként több pénzt vesznek fel, mint a férfiak.