2014-ben elindul a Visa érintésmentes kártyatermékének, a payWave-nak a tömeges kibocsátása
- Homa Péter
- december 17, 2013
- Bankkártya
A magyar interchange döntéssel néhány nap múlva, január 1-től egyenlőek lesznek a feltételek a két vezető kártyatársaság között, bár a Visának egy jelentős hátrányt kell ledolgoznia. Hol tart a kártyacég a magyarországi piacfejlesztésben, mind kibocsátói, mind elfogadó oldalon? Interjú Kiss Edével, a Visa Europe magyarországi irodavezetőjével.
Bankkártya.hu: – Az interchange döntés napján kibocsátották azt a sajtóközleményt, mely szerint a Visa elkötelezett Magyarország iránt és folytatja fejlesztéseit az elektronikus fizetési rendszerek területén. talán az első látható lépés a Visa csökkenő trendjének visszafordulásáról az egyik bank azon lépése volt, melyben kicserélte az internetkártyáját Visa márkájúra, egyes MasterCard kártyáikat igényelhetőségét leállította és helyette Visával pótolta azt. Érez Ön érzékelhetőbb érdeklődést a bankok részéről a Visa termékei iránt?
Kiss Ede: – Januártól kezdve mindkét kártyatársaság egyenlő feltételek mellett versenyezhet a piacon. Nyilván ez nem jelent semmilyen garanciát a jövőre nézve, de ezentúl már saját teljesítményeink alapján fognak minket a kártyakibocsátó bankok partnernek választani. Ahogy azt már korábban is hangsúlyoztuk, a Visa továbbra is elkötelezett a magyar piac felé, és bízunk abban, hogy hamarosan új megállapodásokról, valamint új Visa megoldások és termékek megjelenéséről számolhatunk be Magyarországon.
Bankkártya.hu: – Hogyan látja a Visa a törvényileg bankokra kényszerített ingyenes készpénzfelvétellel és a bankkártyás fizetésre továbbra is érvényes pénzügyi tranzakciós illetékkel terhelt magyar bankkártya piac kilátásait? Vesztésre áll-e az elektronikus fizetés Magyarországon, vagy vannak lehetőségek ebből a hátrányból is nyerni?
Kiss Ede: – Jelenleg Magyarországon azt látjuk, hogy bizonyos fizetési módok – függetlenül azok társadalmi hasznától vagy éppen a hatékonyságától – előnyben részesülnek az elektronikus fizetéssel szemben. A Visa meggyőződése, hogy fontos, hogy az egyes fizetési módok tényleges társadalmi költsége átlátható legyen a fogyasztók számára – legyen szó akár kártyás fizetésről vagy készpénzről -, hogy valós preferenciájuk alapján tudjanak választani.
Természetesen semmi sincs ingyen, így a készpénz használatnak is van egy, a fogyasztók által nem látható költsége. További probléma, hogy a szürkegazdaság is erősen kötődik a készpénzhez. Magyarországon, ahol hagyományosan magas a készpénzhasználat, különösen fontos lenne az elektronikus fizetési megoldások és a fogyasztók ez irányú ösztönzése.
Jelenleg több olyan intézkedés is napirenden van, ami a gazdaság kifehérítését célozza, így bízunk abban, hogy a jövőben a döntéshozók is felismerik, hogy az elektronikus fizetés támogatása a készpénzzel szemben is ugyanezt a célt szolgálja.
Bankkártya.hu: – Az egyik lelkes olvasónk az elmúlt hetekben folyamatosan küldte be szerkesztőségünknek a Visa érintésmentes kártyájának, a payWave-nek az elfogadási tapasztalatait, melyek között voltak sikeres tranzakciók, de fennakadások is. Hogy áll most a Visa a magyarországi érintésmentes bankkártya és mobilfizetési lefedettségben?
Kiss Ede: – A Visa payWave (érintésmentes) kártyaelfogadás jelenlegi lefedettsége meghaladja a 15%-ot és folyamatosan növekszik.
Az európai gyakorlat az, hogy az elfogadók, függetlenül a kártyatársaságok piaci helyzetétől, úgy modernizálják terminálhálózatukat, hogy az egyformán el tudja fogadni bármelyik kártyatársaság érintésmentes kártyáit. Ezzel szemben Magyarországon még vannak olyan terminálok, ahol a Visa payWave-esítés még nem történt meg. Mivel ez a helyzet sem a kártyabirtokosok, sem a kereskedők számára nem előnyös, és az egész piacra negatív hatással van, nagy figyelmet fordítunk arra, hogy ez az anomália mihamarabb teljesen megszűnjön.
Bankkártya.hu: – Magyarországon ezidáig kevés payWave kártya lett kibocsátva. Hogy halad a kibocsátó oldali terjeszkedés az érintésmentes kártyaszegmensben?
Kiss Ede: – A tagbankokkal történő folyamatos egyeztetések és a már folyamatban lévő implementációs projektjeink alapján azt várjuk, hogy 2014-ben megindul a payWave kártyák tömeges kibocsátása. Nyilván az elmúlt évek versenyhátránya negatív kihatással volt az érintésmentes technológiánk elterjedésére is, de bízunk abban, hogy a következő évtől sikerül faragnunk ebből a hátrányból.
Egész Európában exponenciálisan nő a Visa érintésmentes technológiájának terjedtsége. Mára már 80 millió payWave kártya került kibocsátásra – ez körülbelül 20 százaléka a teljes Visa Europe kártyaportfoliónak -, amelyeket több mint 1,2 millió POS terminál képes kezelni. A régiónk, Közép-Európa még az európai átlagnál is jobban teljesít.
Bankkártya.hu: – A jövő év közepén, a jelenleg folyó teszt lezárásával elindulhat a mobilfizetés kereskedelmi szolgáltatása Magyarországon. Készen áll-e a Visa Magyarországon ennek bevezetésére, ott lesz-e a startvonalnál?
Kiss Ede: – Jó hír, hogy az összes magyar érintésmentes terminál azonnal képes az NFC-s mobilfizetések kezelésére, minden további fejlesztés vagy beavatkozás nélkül. A Visa Europe payWave for Mobile terméke egy teljesen globális termék, amelynek bevezetése a kibocsátó bankokon keresztül, szabványos megoldásokkal történik. A folyamatos konzultációknak köszönhetően, a kibocsátó bankjaink ezt a folyamatot nagyon jól ismerik, így meggyőződésem, hogy hamarosan Magyarországon is megindul majd a Visa érintésmentes (NFC) fizetés okostelefonokkal.
Európában már több mint negyven ilyen élő projektünk van és további több mint húsz van előkészületben, ez utóbbiak indulása 2014-ben várható.
Bankkártya.hu: – Köszönjük az interjút!
