Komolyan veszik a bankok az internetet
- Homa Péter
- december 19, 2000
- Bankkártya
Magyarországon jelenleg több mint ötvenezer banki ügyfél vesz igénybe valamilyen internetes pénzügyi szolgáltatást, és abban mindenki egyetért, hogy ez a szám folyamatosan növekedni fog. Nem csoda, hogy a bankok túlnyomó része nagy hangsúlyt helyez az elektronikus szolgáltatások fejlesztésére. A legnagyobb hazai bank e szegmensben elfoglalt helyéről, a piac jelenlegi és jövőbeni helyzetéről Forrai Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója beszélt lapunknak.A banki piacon az internet az utóbbi időben előtérbe került: mindenki, ha másképp nem, szóban igyekszik nagy hangsúlyt helyezni az internetes szolgáltatásokra. Mit jelent ez az OTP esetében, mennyien veszik igénybe az elektronikus szolgáltatásokat?- Az internetnek több szerepét lehet megkülönböztetni, és az OTP Bank ezek mindegyikében az elsők között jelent meg. A legelső maga az információnyújtás: a legtöbb banknak van honlapja, ahol tájékozódni lehet a termékekről, szolgáltatásokról, azok kondícióiról. Abban persze már van különbség, hogy ki mire helyezi a hangsúlyt, és hogyan bővíti, frissíti az információkat. A második lépés, amikor pénzügyi műveletek végezhetők az interneten. Az OTP Bank internetbankja az 1999-ben bevezetett HáziB@nk. Használatához nincs szükség külön szoftverre, csak egy internetes böngésző kell hozzá. Az OTP HáziB@nk elsősorban lakossági, kisvállalkozói körnek szánt szolgáltatás, jelenleg körülbelül ötvenezer aktív ügyfelünk van. Ez az ötvenezer ügyfél becsléseink szerint a Magyarországon internetes banki szolgáltatást igénybe vevők több mint kilencven százalékát jelenti. A HáziB@nk teljesen internetalapú, napi 24 órában működő szolgáltatás, fő bázisa pedig a lakossági folyószámla és a vállalkozói számla. Ahhoz, hogy valaki ezt a szolgáltatást használni tudja, szerződést kell kötnie a bankkal. A szolgáltatáshoz kap két kódszámot, amelyek közül az egyiket ő választja ki, és csak ő ismeri. A szolgáltatásban lekérdezheti számlaegyenlegét, számlaforgalmát, átutalhat bankon belülre és kívülre, lekötheti a betétjét, és tetszés szerint megváltoztathatja kódját is. December 4. óta bővült a szolgáltatási kör: az ügyfél a B és a C hitelszámlájáról is informálódhat, adhat átutalási megbízást; lehetősége van az azonnali, bankon kívüli átutalási megbízást (VIBER) kezdeményezni, és terveink szerint a közeljövőben az értékpapírok adásvétele is lehetővé válik.- Mi a helyzet a többi elektronikus szolgáltatással?- Az OTP TeleBank gépi hangú telefonos szolgáltatás, amellyel lekérdezhető a számlaegyenleg, letiltható a kártya, és megismerhető a napi limitmaradvány. A négyes menüpont segítségével az ügyfél beléphet az élőhangos rendszerbe, a TeleBank Centerbe, ahol a készpénzmozgás kivételével szinte minden, számlához kapcsolódó pénzügyi művelet elvégezhető. A HáziB@nkhoz hasonlóan itt is tervezzük a szolgáltatások körének bővítését. A TeleBank rendszere nemcsak a bank, hanem a bankcsoport termékeiről és szolgáltatásairól is nyújt információt. A TeleBank Centerrel hozzávetőlegesen 160 ezer ügyfél áll kapcsolatban. A másik fontos eszköz a mobiltelefon. A Mobil TeleBank rendszerünket már mindhárom hazai mobiltársaság ügyfelei használhatják. A rendszer lényege, hogy az ügyfél mobiljára írásos üzenetben kapja az információt. Van olyan, amit az ügyfél és van olyan, amit a bank kezdeményez. Ez utóbbiak közül azt a szolgáltatást emelném ki, amely segítségével az ügyfél minden nap megkapja az egyenlegét. A Mobil TeleBank legnépszerűbb szolgáltatása a kártyakontroll. Lényege, hogy bármely, a bankkártyával végrehajtott tranzakcióról az ügyfél másodperceken belül értesítést kap. Ez a kártyahasználat biztonságát nagyban megnöveli, és egyben válasz a szkeptikusoknak is. A Mobil TeleBank szolgáltatásait hozzávetőlegesen harminc-ezren veszik jelenleg igénybe.Az elektronikus szolgáltatások közé tartozik még a bankjegyautomata-hálózat is, amelyet több millió bankkártyabirtokos használ. Ezt minden kártyatulajdonos* használhatja, ami 2,7-2,8 millió ügyfelet jelent.- Az elektronikus szolgáltatások közül melyik számít jelenleg a legújabbnak, legkorszerűbbnek az OTP-nél?- A napokban indítjuk az elektronikus számlacsomagot, amely olyan újdonságokkal szolgál, amely – a meglévőkön kívül – további ügyfeleket vonz majd. A számlacsomag bázisa egy folyószámla, és az egész rendszer filozófiája az, hogy az ügyfelet bankfiókon kívül szolgáljuk ki. Ez alól persze akadnak szükségszerű kivételek. A termékkel kimondottan arra törekszünk, hogy minimalizáljuk a bankfiók felkeresésének szükségességét. Bázisa egy folyószámla, és kapcsolódik hozzá egy kimondottan ehhez a számlacsomaghoz kialakított Maestro típusú kártya. A két alszámla egyike a megtakarítások kezelésére szolgál, ami jóval rugalmasabb az eddigi, folyószámlához kapcsolt megtakarítási lehetőségeknél. A másik fontos, új elem a virtuális kártya, ami fizikailag nincs legyártva. A webkártyához külön számla kapcsolódik, amely 24 órában az elektronikus számláról feltölthető, az internetes vásárlás után pedig visszavezethető az esetlegesen megmaradt összeg. Ha valaki netán mégis hozzáférne a kártya számához, semmit sem ér el vele, hiszen nincs rajta semmilyen fedezet. Ellenben a vásárláshoz rendelkezésre állt a kért összeg. Úgy gondolom, ez a rendszer maximálisan eleget tesz a biztonság követelményének, és bízom benne, hogy azok az ügyfelek, akik használják az internetet, így az on-line vásárlásba is bekapcsolódnak. A havi csomagdíj ellenében a bankon belüli eseti átutalások, a rendszeres átutalások, szolgáltatói átutalások teljesen ingyenesek. Ugyancsak ingyenes az OTP-bankjegy-automata hálózatán havi négy kártyás felvét, és két átvezetés a megtakarítási számláról. Úgy gondolom, ez a szolgáltatáscsomag az elektronikus szolgáltatások iránt nyitott ügyfelek nagy részét lefedi. Fontos szempont az is, hogy a már most is OTP-számlatulajdonos ügyfelek átszerződése esetén a szolgáltatás igénybevételével változatlan marad a folyószámlaszám.- A pénzintézetek nagy többsége az internetes piac robbanásszerű fejlődését várja. Mi a véleménye ennek időpontjára vonatkozóan?- Felmérések szerint a magyar lakosság hat százaléka fér hozzá valamilyen úton az internethez. Ebben a hat százalékban benne vannak az iskolások, az egyetemisták és azok is, akik a munkájukhoz használják. Külföldön van, ahol ez a szám három, és van, ahol negyven százalék. A kérdés másik része, hogy mit nevezünk internetes robbanásnak. Véleményem szerint nagyon csekély annak a valószínűsége, hogy nálunk egy-két hónap alatt hatról negyven százalékra nőjön ez az arány. Ennek azonban ma már nem a szűk távközlési keresztmetszet az oka. Elég arra gondolni, hogy egy PC, amely alkalmas az internet használatára, elég komoly összegbe kerül. Nem véletlen tehát, hogy a kormány igyekszik támogatni a számítógéphez jutást. A másik, hogy a közelmúltban sokan nem a PC-ben látták az internetes robbanást, hanem a WAP-funkcióra alkalmas mobiltelefonban, amelynek aztán az elterjedési sebessége némileg mégis elmaradt a várttól. Én tehát úgy gondolom, hogy az internet igenis bővülni fog, egyre erőteljesebben igényli ezt a fiatalabb korosztályon kívül a vállalati kör is. Ha robbanásszerű fejlődés nem is következik be hamarosan, folyamatos növekedésre mindenképpen számítani lehet.- Az internetes szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő legnagyobb probléma a biztonság kérdése. Elismerem, hogy a sajtó túl sokat foglalkozik ezzel, de ettől a probléma létezik. Mennyire lehet növelni a biztonságot a közeljövőben?- Szerintem az új kártyamegoldás, amit kidolgoztunk, jó válasz erre a kérdésre. Az ügyfél ezzel olyan eszközt kap a kezébe, amely teljesen biztonságos.- Úgy gondolom, az OTP a legnagyobb magyarországi bankként az internetes piacon is első kíván maradni. Szép az említett kilencvenszázalékos részesedés, de ebbe a konkurencia talán nem nyugszik bele. Az, hogy az OTP Bank az elsők között lépett e területen, meghatározza vezető helyét. Kétségtelen, hogy konkurenseink is megpróbálnak majd elhódítani területeket a piacból. Ugyanakkor a folyamatos fejlesztések azt célozzák, hogy az OTP Bank tartósan megőrizze domináns piaci részesedését az internetes piacon is.Megjegyzés:*: bankkártyabirtokos
