Idén ünnepli 25. évfordulóját az e-kereskedelem
- Homa Péter
- október 10, 2019
- Bankkártya
A világon először 1994-ben vásároltak bankkártyával az interneten. Csak Magyarországon ma már több mint 4 millióan vásárolnak online, évente több mint 550 milliárd forint értékben. A mesterséges intelligencia, a növekvő fogyasztói tudatosság, a közösségi médiában folytatott kereskedelem és a kiberbiztonság azok a területek, amelyek a jövőben alakítani fogják az e-kereskedelmet.
Az online kereskedelem 1994. augusztusában, 25 évvel vette kezdetét, az első biztonságos online tranzakció Sting szólólemezének, a „Ten Summoner’s Tales” megvásárlásához kötődik. Negyed századdal később, az e-kereskedelem szinte mindent megváltoztatott: a vásárlást, az utazást, az étkezést vagy akár egy vállalkozás vezetésének módját is. A fogyasztók élete sokkal könnyebbé vált. De mit hoz a jövő az e-kereskedelem számára?
1.Nem csak a termék, a vállalat értékrendje is számít
A fogyasztók nemcsak az általuk vásárolt termékekre fognak figyelni, hanem arra is, hogy a mögöttük álló vállalatok milyen értékeket képviselnek. A vásárlók számára az is fontos lesz, hogy vásárlásukkal támogatják-e a gazdaságukat, a kultúrát vagy a helyi közösségeket.A Z generáció tagjai számára fontos, hogy kiálljanak a számukra fontos ügyek mellett: 76%-uk aggódik az emberiség bolygóra gyakorolt hatása miatt, míg 60%-uk olyan munkahelyen szeretne dolgozni, amely hatással van a világra[4]. Világnézetük befolyásolja vásárlási döntéseiket is.
2.Mesterséges intelligencia, valódi élmény
A mesterséges intelligencia egyre inkább jelen van a mindennapi életünkben, és a feldolgozott adatok növekvő mennyiségével, az AI-t használó algoritmusok számos további lehetőséget teremtenek az e-kereskedelemben is. A márkák 78%-a már jelenleg is alkalmaz – vagy 2020-ig tervez bevezetni – AI és a VR megoldásokat a vásárlóik magasabb szintű kiszolgálása érdekében. Számos egyéb előny mellett ezeknek a technológiáknak köszönhetjük a személyre szabott termékajánlókat a webáruházak oldalain vagy hírleveleikben. A közeljövőben a VR technológiának köszönhetően hamarosan fel is próbálhatjuk a ruhákat a webáruházakban.
3.Közösségi kereskedelem
Az e-kereskedelem és az m-kereskedelem korszakában felnőtt fogyasztók naponta több órát töltenek el a közösségi médiában[5], és egyre inkább igénylik, hogy a vállaltok is elérhetők legyenek ezeken a felületeken. A közösségi média nem csupán a használt árucikkek hirdetésére és megvásárlására alkalmas, hanem lehetőséget kínál a vállalatok számára a direkt értékesítésre is. A kutatások szerint a webáruházas vásárlás előtt tíz felhasználó közül négy megnézi az adott terméket valamely közösségi hálózaton. A termékek közösségi médiában történő értékesítési lehetőségeinek fejlődésével csak idő kérdése az online áruházak megjelenjenek a területen.
4.A kisvállalkozások számára az e-kereskedelem ablak a világra
Az online kereskedelem számos nagyszerű fejlesztési lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások számára. Azonban mindezt a cégek még nem használják ki teljesen: Magyarországon az ilyen méretű vállalatoknak csupán 13%-a értékesíti termékeit és szolgáltatásait online (az EU átlag 17%)[6]. Mindeközben, a PayPal adatai alapján a külföldön is értékesítő vállalkozások növekedési üteme sokkal nagyobb (14,3%), mint a csak a helyi piacokon értékesítő kereskedőké (2%)[7]. Mindez hatalmas növekedési lehetőséget kínál a vállalatok számára, hiszen az interneten a világ bármely pontján találhatnak maguknak vásárlókat, miközben idén a globális e-kereskedelem értékét elérheti a 2 trillió USD-t[8].
5.Nő a fogyasztói tudatosság az adatbiztonság területén
Az adatbiztonság online tranzakciókban betöltött szerepe az eladó és vásárló fél számára is egyre inkább felértékelődik. Az növekvő tudatosság mellett a jogi szabályozások, mint a GDPR vagy a PSD2, különböző eszközöket biztosítanak a fogyasztók számára az érzékeny adatok védelme érdekében, és súlyosan megbüntetik azokat a webáruházakat, amelyek gondatlanul kezelik a kiberbiztonsági kérdéseket. Ugyanakkor fontos lesz a vállalatok számára, hogy a biztonsági előírások betartása ne tegye kényelmetlenebbé a vásárlást, és ne menjen a vásárlói élmény rovására.
25 évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy az online áruházak valaha képesek lesznek helyettesíteni a hagyományos üzleteket. A mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a legújabb technológiák azonban egyre közelebb hoznak minket az áttöréshez. A piac fejlődése nem, hogy lassul – hanem éppen ellenkezőleg, a vállalatok folyamatosan felülmúlják egymást annak érdekében, hogy tökéletesítsék a vásárlási folyamatot az ügyfelek elégedettségének növelése érdekében.
[1]Shopify
[2]Forrester
[3]Sparks & Honey
[4]Sparks & Honey
[5]Statista
[6]PayPal, The New European Tigers White Paper, p. 8
[7]PayPal
[8]Statista
