Fiókokat vásárol a HBW Expresstől az IC Bank

December 1-től a kis vidéki HBW Express fiókok nem kedvezőtlenebb kondíciókkal IC Bank-ossá válnak, miközben a HBW Express Budapesten erősít: 5 fióknyitás is szerepel terveikben.Az IC Bank december 1-től hétre bővíti fiókjainak számát. A jelenleg Budapesten négy fiókkal működő kis bank egy zártkörű tender nyerteseként megvásárolja a HBW Express Takarékszövetkezet Solymáron, Kispesten és Dunakeszin működő fiókjait. Ezzel a lépéssel a bank új vezetése sikeresen teljesítette a kis- és középvállalkozásokat, illetve a lakosságot megcélzó 2003-as programját: átszervezte a bankot, új integrált számítástechnikai rendszert vezetett be, szélesítette hitel és betéti termékeinek körét, illetve szolgáltatásait, jelentős mértékben növelni tudta ügyfeleinek számát. A tranzakciót követően a bank hitelállománya megközelíti a hat, ügyfélforrásai pedig a tíz milliárd forintot.A HBW Express Takarékszövetkezet üzletpolitikájában az utóbbi két évben súlyponti elemként már nemcsak az internetes bankszolgáltatások bővítése, hanem a fiókhálózat átalakítása is megjelent. A takarékszövetkezet a vidéki fiókok számának csökkentését és a budapesti fiókok számának növelését tűzte ki céljául. Még idén megnyitja új bankfiókját a XIII. kerületben, előkészítés alatt áll egy IV. kerületi és egy II. kerületi fiók megnyitása, sőt a XVII. és a XI. kerületben is szándékozik új bankfiókot nyitni. A vidéki fiókhálózat csökkentése már 2001-ben elkezdődött, ennek befejezését is jelenti egyúttal az IC Bankkal megkötendő ügylet, amely még a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyására vár. Az IC Bank a felügyelethez benyújtott engedélykérelmében vállalta, hogy a tranzakció az ügyfeleket hátrányosan nem érintheti, az átvételt követően a kiszolgálás és a kondíciók legalább olyan kedvezőek lesznek, mint amit az ügyfelek a HBW Expressnél megszokhattak.