2003-ban tovább nőtt az Inter-Európa Bank

Az Inter-Európa Bank a tavalyi évben tovább fejlődött, és visszafogottabb termékfejlesztés mellett a meglévő termékeinek erősítésére koncentrált. Az Inter-Európa Bank 2003-ban is folytatta növekedési stratégiáját. Ennek jegyében a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kapott az értékesítés és az ügyfélkiszolgálás magas minőségének további javítása. A bank hagyományos eladási pontjai a fiókok: a fiókhálózat 2003-ban az eddigieknél is dinamikusabban bővült bővült (Zalaegerszeg, Tatabánya, Budapest XVI. kerület). Ezzel párhuzamosan erősítik a fiókhálózaton kívüli értékesítést is, amit elsősorban ügynökök és partnerek segítségével kívánnak megvalósítani. Természetesen ide tartozik az elektronikus csatornák további térnyerése is, ami megmutatkozott az eBroker rendszeren keresztüli külföldi részvénykereskedés lehetővé válásban, valamint a Magyarországon a VISA Internationallal közösen és elsőként bevezetett ún. „Verified by VISA” rendszer 2004-es elindításában is. Ez utóbbi tovább növeli az internetes kártyás fizetések biztonságát. Az üzleti terven belül vezértermékeket és -termékcsoportokat jelöltek ki, amelyeknek kiemelt szerepet szántak. Ezek elsősorban olyan a lakosságot (pl. lakáshitel) vagy a kis- és középvállalati réteget megcélzó termékek (pl. Partner számla), amelyek megfelelő jövedelmezőség biztosítása mellett hatékonyan járulnak hozzá a bank ügyfélkörének további erőteljes bővüléséhez. A bank a 2003. üzleti évben kiemelt módon kezelte a 14-18 és 18-25 éves korosztályt is, valamint több új termékkel jelent meg a piacon. (A sajtóközlemény itt megemlíti a lakossági hitelkártyát is, mely 2002. március 6-án jelent meg.) Nagy sikerrel kínálta a bank a különböző lakáshitel konstrukcióit is, majd az év végén elindította euró személyi kölcsönét és euró lakáshitelét. A sajtóközlemény szerint a hitelintézet betétlekötési akciója is rendkívül pozitív fogadtatásra lelt.