Csányi biztos az OTP bulgáriai sikerében

Nem tudjuk elképzelni, hogy ne mi nyernénk meg a DSK Bank privatizációs pályázatát – jelentette ki Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója Szófiában, egy keddi sajtótájékoztatón. A tájékoztatón elhangzott, hogy az OTP a következő öt évben mintegy 600 millió levát fordítana a DSK Bank fejlesztésére.

Continue Reading

A Mastercard megegyezett a felperesekkel

A Mastercard bank- és hitelkártyacég hétfőn az utolsó pillanatban megállapodást kötött több ezer kiskereskedelmi céggel, – köztük a Wal-Mart áruházlánccal – amelyek a cég piaci helyzetével való visszaéléssel vádolták a társaságot, és több milliárd dollárt követeltek tőle. A bíróságon kívüli egyességre közvetlenül a tárgyalás megkezdése előtt kerül sor – írja a BBC News Online.

Continue Reading

A K&H Bank megtartotta éves közgyűlését

Jól teljesítette terveit a K&H Bank, eredménymutatói meghaladják mind az egy évvel korábbiakat, mind a kitűzött célokat. Az ország második legnagyobb pénzintézete nemcsak sikeresen lezárta az ABN Amro Magyar Bankkal történt egyesülési folyamatot, de 2002-ben jelentős nyereséget is realizált. A bank adózás előtti nyeresége elérte a 13,7 Mrd Ft-ot, ami az előző évhez képest közel 10 milliárd forintos növekedést jelent.

Continue Reading

Milliárdos bírság fenyegeti a Visát és a Mastercardot

A legnagyobb amerikai kereskedelmi hálózatok több milliárd dollárt követelnek Visa és Mastercard bankkártya-cégektől, mert megítélésük szerint visszaélnek piaci helyzetükkel, és túlságosan nagy – akár tízszeres – költségeket számolnak fel a bankkártyás vásárlások után. A hétfőn induló bírósági tárgyalás szakértők szerint teljesen átalakíthatja a bankkártyapiacot – írja a BBC News Online.

Continue Reading

Multipont akciók május végéig

A Multipont Program tavaszi kampányában a kártyaigénylést és az extra pontgyűjtést egyaránt kívánja ösztönözni. Extra pontgyűjtésre nyílik lehetőség a MOL-nál és a Matávnál, az új kártyaigénylések esetén pedig az OTP Bank elengedi a kártya első éves díját, sőt május végéig még egy fényképezőgépet is ad a kártya mellé.

Continue Reading

MasterCard Electronic kártyát bocsát ki a Magyar Cetelem Bank

MasterCard Electronic típusú hitelkártyává fejlesztette Aura kártyáját a Magyar Cetelem Bank, és ezzel csatlakozott a MasterCard tagbankjainak hálózatához. A következő anyag a MasterCard International április 24-i budapesti sajtótájékoztatóján Tony Fekete, a MasterCard International kelet-európai regionális igazgatója által tartott előadás alapján készült a MasterCard Electronic kártyamárkáról és általában, a MasterCard piaci helyzetéről.

Continue Reading

Itt az első magyar chipes, kamatmentes hitelkártya!

A Kereskedelmi és Hitelbank folytatva a chipes piacelsőségét, a korábbi hitelkártya terméke után egy, a mai kor igényeinek megfelelő, kamatmentes hitelkártyát dobott piacra. A termék a hitelkártyák között nem csak az olcsó éves díjával tűnik ki, de az árában benne van a külföldre szóló betegség-, baleset és poggyászbiztosítás is. A sajtóközlemény szerint a hitelkártya egyedülálló mind a biztonságát, mind pedig a hozzáadott értékét tekintve.

Continue Reading