Az egységes kártyarendszerbe illesztik a budapesti közlekedési jegyeket

A főváros által 2014-től bevezetni kívánt elektronikus jegy- és bérletrendszer is része lesz a Nemzeti Egységes Kártyarendszernek, miután a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat megbízásából az elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ megállapodást kötött a Nemzeti Egységes Kártyarendszer közlekedési alkalmazásáról – írja az Önkormányzatiklub.hu.

Continue Reading

A CIB Banknál 45 milliárd forint tőkeemelést hajtott végre az Intesa Sanpaolo

A CIB Banknál 45 milliárd forint összegű tőkeemelést hajtott végre az anyabank Intesa Sanpaolo, miután a CIB Csoport 2012 első felében az eurózónában folytatódó visszaeséssel és mélyülő válsággal, valamint ezzel együtt a magyar piacon jelentkező recesszióval is kénytelen volt szembesülni, és az első félévet 43,8 milliárd forint veszteséggel zárta, szemben az egy évvel ezelőtti 11,2 milliárd forintos negatív eredménnyel – közölte a pénzintézet pénteken az MTI-vel.

Continue Reading

Milliókat vesznek el a magyar nyugdíjasoktól

Egyre gyakrabban találkozhatunk olyan esettel, amikor bűnözők valamilyen ürüggyel bejutnak egy idős ember otthonába, ott kifigyelik, hol van a nyugdíjas megtakarított pénze, majd – kihasználva sebezhetőségét- elveszik azt tőle. Ezek az esetek is felhívják a figyelmet arra, hogy milyen alacsony Magyarországon a nyugdíjasok bankszámla- és bankkártya-használata – írja a Pénzcentrum.hu.

Continue Reading

Az NGM továbbra is számol a jegybankra kivetett tranzakciós adóval

Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében a 2013. évi tranzakciós illeték hatálya a Magyar Nemzeti Bankra is kiterjed, eltérő kormányzati, országgyűlési döntés nem született – válaszolta újságírói kérdésre Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a júliusi államháztartási adatok publikálása alkalmából tartott szerdai online tájékoztatón.

Continue Reading

A bankkártya is a múlté?

Több mint harminc szolgáltató, üzlet és webáruház csatlakozott eddig a MasterCard mobilfizetési rendszeréhez, így már sem készpénzre, sem bankkártyára, csupán egy okostelefonra van szükségünk, ha élelmiszert, könyvet, koncert- vagy repülőjegyet akarunk vásárolni, vagy ha a taxi-, telefon- és közműszámláinkat rendeznénk – írja a Népszava.hu.

Continue Reading

Pár hét múlva jöhet a Bitcoin-bankkártya

Tavaly még úgy tűnt, hogy a titkosított virtuális valuta halálra van ítélve, de a hekkertámadásokat és az árfolyam zuhanását stabilizáció követte, így a geekeket, anarchistákat, drogkereskedőket és a WikiLeakset is kiszolgáló Bitcoin a mai napig működik. Árfolyama jelenleg tíz dollár körül jár – írja az Index.hu.

Continue Reading

Százezreket is spórolhatsz az erős forinttal

A forint jelenlegi, erős árfolyamával több tízezret is spórolhatunk , amennyiben külföldről rendeljük meg a most kiszemelt tárgyakat, ajándékokat. Azonos termékek árai között ugyanis akár több mint 100 százalékos eltérés is lehet a különböző országokban. Nem árt azonban tudni, mire kell odafigyelnünk egy interneten keresztül lebonyolított vásárlás során, mire van jogunk, és milyen lehetőségeink vannak probléma esetén – írja a Pénzcentrum.hu.

Continue Reading