Miért fontos, hogy a karácsonyi időszakban már legyen POS terminálod?

60 ezer olyan vállalkozás van ma Magyarországon, akinek január 1-től kötelezően biztosítania kell az elektronikus fizetés lehetőségét, a legtöbben mégsem igényeltek még terminált a nyilvántartások szerint. Sokan játszanak kivárásra, hogy elkerüljék a költségeket, amíg nem kötelező, ez azonban valójában nem éri meg – sőt, a vállalkozás nagy eséllyel a saját dolgát nehezíti meg, és talán a határidőről is lecsúszik, ha a karácsonyt nem működő terminállal várja.

A kivárás lényege sokak számára az, hogy elkerüljék a terminál üzemeltetésével járó plusz költségeket egészen addig a pillanatig, amíg törvényileg még nem kötelező a használata.

Ez érthető, de fontos tudni azt is, hogy ezeket a költségeket nem mindenhol kell kifizetni a tucatnyi szolgáltató közül.

A Fizetési Pont például egy kifejezetten azokra szabott ajánlatot kínál most, akik a kötelezettek közé tartoznak, nekik ugyanis egészen a határidőig nem kell sem az alapdíjat, sem a hálózati kapcsolat díját, sem a havi számlavezetési díjat, de még a fizetési kártya havidíját sem fizetniük.

Ezzel szemben azt biztosan tudjuk a statisztikákból, hogy a terminál bevezetése plusz bevételt biztosít a vállalkozásoknak – tehát minél korábban igényel valaki a megfelelő helyről, annál több plusz tiszta haszonra tehet szert azzal, hogy idejekorán szerzi be a POS terminált.

Mi lesz, ha mindenkinek egyszerre kell a POS terminál?

Azzal sem árt számolni, hogy december közepén-végén valószínűleg több tízezer vállalkozás, akik vagy kivártak, vagy későn eszméltek, egyszerre igényel majd terminált.

Ez minden szolgáltatót le fog terhelni, és még ha fizikailag nem is fogynak el a raktárkészletekből a POS terminálok – amire viszont szintén megvan az esély – az ügyintézés akkor is biztos, hogy lassabb lesz.

Vagyis aki vár és majd tömegekkel együtt igényel, azt kockáztatja, hogy akár a határidőről is lecsúszik, hiába igényel eszközt még az előtt.

És nem árt figyelni arra sem, hogy most még az igényléssel együtt kérhetünk állami támogatást is a terminálra, ez viszont már most is csak egyetlen szolgáltatónál, a Fizetési Pontnál lehetséges. Ehhez mindössze egy személyes ajánlatot kell kérnünk a weboldalukon keresztül.

(A támogatást azok kérhetik, akiknél 2017. november 1-jén nem volt üzemben POS-terminál – vagyis akár az azóta beszerzett terminál cseréjekor is érvényes.)

A plusz bevételről is lemond, aki későn igényel

Azt sem árt figyelembe venni, hogy az ünnepi időszak mindig a legsűrűbb bármilyen vállalkozásnak, a bevétel igen nagy részét termelik meg decemberben. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a vásárlások átlagos értéke 20-25 százalékkal nő az ünnepi időszakban.

Ehhez vegyük hozzá azt, hogy a kártyával fizető vásárlók bizonyítottan többet költenek, mint azok, akik készpénzzel fizetnek. Hogy pontosan mennyivel, azt legfeljebb átlagolhatjuk a számtalan kutatásból, de jellemző, hogy kétszámjegyű a százalékban mérhető különbség.

Most, hogy a biztonsági megfontolások miatt egyébként is egyre többen fizetnek inkább érintésmentesen kártyával, ez azt jelenti, hogy aki terminálos fizetési lehetőséget is tud az ünnepi időszakban ajánlani, az jelentős plusz bevételre tehet szert.

A végkövetkeztetés: aki az ünnepekig nem igényel terminált, az nem egyszerűen lemarad egy jelentő plusz bevételi forrásról, de azt is kockáztatja, hogy januárban megbüntetik, amiért nem tudta a terminált idejében üzembe helyezni – miközben anyagilag nem is terhelte volna meg az, hogy előbb vezeti be, mint a határidő szerint kellett volna.