Mik a Magnet Bank előnyei? Egyáltalán vannak hátrányai?

Mivel a Magnet Bank egy közösségi bank, így sok körülötte a kérdőjel. Mit jelent az egyáltalán, hogy egy bank közösségi bank, és ez milyen hatással van az ügyfelekre? Van ennek hátránya rájuk nézve? Nos, a Hitelmindenkinek.hu utánajárt ennek. Először is, érdemes tisztázni, hogy mit is jelent a közösségi bank kifejezés. A közösség bank, más néven értékalapú bank, olyan pénzintézetet jelöl, mely tevékenysége során a gazdasági haszon létrehozása mellett a társadalmi és környezeti pozitív hatás megteremtését is szem előtt tartja, és erre törekvéseket is tesz.

Ez a Magnet Bank esetében annyit tesz, hogy a gazdasági céljaik mellett az átláthatóságra épülő társadalmi szerepvállalást, illetve a pénzügyi tudatosságra való nevelést is fontos szempontnak tartják. Ennek értelmében a bank nyereségének 10%-ával civil szervezeteket támogatnak, melyről az ügyfelek is döntenek. Így tehát az ügyfelek döntenek arról, hogy melyik civil szervezetet szeretnék támogatni a saját bankijuk profitjából. Persze a szkeptikusok szerint ez túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen, biztosan van benne valamilyen buktató vagy csavar.

Milyen hátrányai lehetnek a Magnet Banknak?

Amikor társadalmi szerepvállalásról van szó egy bank esetében, illetve a Magnet Bank esetében arról, hogy az ügyfelek döntenek a támogatott célokról, akkor sokakban merülhet fel a kérdés, hogy ennek milyen hátrányai lehetnek az ügyfelekre nézve? Az ő bankszámlájukról kerül a támogatott összeg kifizetésre? Esetleg magasak a bankszámlák költségei, és ebből kerülnek ki a támogatások? A válasz azonban az, hogy ez a fajta társadalmi szerepvállalás nem kerül semmibe az ügyfeleknek, ha ők úgy akarják.

A bankszámláknak minden bank esetében van díja, a Magnet Bank számláinak a díja pedig nem magasabb, mint más bankok esetében, sőt. A Magnet Bank esetében a bankszámláért az ügyfél annyit fizet, amennyit jónak lát, illetve méltányosnak tart. Emellett a támogatások nem az ügyfelek számláiról kerülnek átutalásra, hanem a bank profitjából. Ez a profit persze az ügyfelek szolgáltatásaink díjaiból tevődik össze, de ne gondoljuk, hogy a többi bank esetében nem beszélhetünk profitról.

Miért válasszunk a Magnet Bankot?

A Magnet Bank ugyan közösségi bank, ám minden olyan termékkel és szolgáltatással rendelkezik a lakossági és vállalati ügyfelek számára, mint a többi magyar pénzintézet. Bankszámlát tudunk nyitni, meglehetősen kedvező feltételekkel, lekötéseket indíthatunk, de hitelfelvételre is van lehetőség. Tehát mindent nyújt, amit egy bankszámlától elvárhatunk. Netbanki és Mobilbanki szolgáltatást is igényelhetünk, de emellett fontos, társadalmi ügyeket is támogathatunk. Ezt megtehetjük úgy is, hogy havonta saját összegből utalunk egy kiválasztott ügy számára adományt, de már azzal is segítünk, ha a Magnet Bank ügyfelei vagyunk.

Egyrészt minden Házhozszámla nyitása esetén a bank ültet egy fát, emellett a Közösségi Adományozási Program (KAP) keretében ügyfélként dönthetünk, hogy milyen ügyet szeretnénk támogatni a Magnet Bank profitjának 10%-ából.