
Szinte észrevétlenül takaríthatunk meg pénzt a MagNet Banknál
- Homa Péter
- május 4, 2022
- Bankkártya
A MagNet Banknál és a Revolutnál érhető el az a lehetőség, hogy a bankkártyás vásárlásainkat felfelé kerekítsük és ezt a kerekítést félretegyük magunknak.
A MagNet Bank újbankként definiálta magát a 2010-es évben. Ezzel mintegy reagálni is kívánt a 2008-ban kirobbant pénzügyi-gazdasági válságra. Ennek – ügyfelek által is látható – fő jele az volt, hogy nagyobb beleszólást biztosított a bank üzleti döntéseibe, mintegy átláthatóvá téve azt.
2010 óta közel 290 millió forint szétosztásáról gondoskodtak az ügyfelek, amikor döntöttek arról, hogy a bank mely civil szervezeteket támogasson a Közösségi Adományozási Program (KAP) keretében a bank nyereségéből.
A bank kizárta több olyan tevékenység hitellel történő finanszírozását, melyekkel valószínűleg az ügyfelek sem értetnének egyet. Emellett a Mentor-Szféra Plusz Program névre hallgató közösségi betét és hitel keretében az úgynevezett közösségi betétek keretében (Mentor Plusz Betét és Szféra Plusz Betét) a betétes többletköltség nélkül kedvezményesebbé teheti az általa kiválasztott hitelfelvevő (aki családtag, barát is lehet, de ismeretlen is) hiteldíját. Ennek a lehetőségnek az eléréséhez a hitelfelvevőnek nyilvánossá kell tennie az adatait.
A Segítő bankkártya nevű kezdeményezés keretében az ügyfelek a bankkártyás vásárlásaikkal fontos társadalmi ügyeket – társadalmi szervezeteket – támogathatnak a bank pénzéből, tehát anélkül, hogy ez számukra pénzbe kerülne. Nekik elegendő ehhez pusztán vásárolni a MagNet Bank-os bankkártyájukkal, ami amúgy is ingyenes.
A becsületkasszás számlavezetés keretében a lakossági ügyfelek maguk dönthetik el, hogy mekkora számlavezetési díjat szeretnének fizetni. A nulla forintos havidíj is választható. Egészen pontosan úgy történik a számlavezetési díj beállítása, hogy a fizetésiszámla-szerződés megkötésekor 0 forintos számlavezetési díj lesz beállítva, melyet a számlatulajdonos a szerződéskötést követően bármely bankfiókban vagy az internetbank felületen keresztül módosíthat egy 0 és 1 000 forint közötti tetszőleges összegre.
A MagNet Bank 2019 novembere és 2021 novembere között már a negyedik faültetési akciót bonyolította le, vállalva, hogy minden ügyfele nevében elültet egy facsemetét. 40 ezer, hazánkban őshonos kocsányos tölgyet ültettek az Ócsai Tájvédelmi Körzetben és az Ipoly-völgyében a Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek védett, állami területén az Erdőmentők Alapítvánnyal közösen.
Végül, de nem utolsó sorban, a MagNet Bank kétféle speciális megtakarítás is elérhető. A bank egy ügyfél által meghatározott fix összeget egy megjelölt napon automatikusan megtakarít minden hónapban. A másik megtakarítási módszer szerint a lakossági bankkártya vásárlásait felkerekíti az ügyfél választása szerint 10-re, 100-ra, vagy 1000-re és ezt megtakarításba helyezi 3 és 60 hónap közötti időtartamra.
Ilyen lehetőséget csak a Revolut tud a MagNet Bankon kívül.
A MagNet Bank vonzó lakossági bankszámlát is kínál. A MagNet számlacsomagok közös jellemzője a kedvező bankköltség. Közülük is kiemelkedik a kizárólag interneten nyitható Házhozszámla. A konstrukció keretében a havi első kettő, netbankon megadott, bankon belül idegen számlára történő átutalás legfeljebb 100 000 forintig, a havi első kettő, netbankon megadott, más banknál vezetett számlára történő átutalás legfeljebb 100 000 forintig díjmentes. Nem kell fizetni továbbá a havi első kettő, netbankon keresztül megadott rendszeres átutalásért sem, legfeljebb 50 000 forintig.
Az átutalás a fenti díjmentes kereten felül bankon belülre, netbankon át 0,411 százalék + 115 forintba, bankon kívülre 0,529 százalék + 270 forintba kerül. Ugyanennyibe kerül a rendszeres átutalás díja is a díjmentes határon túl.
Mindhárom tranzakciós esetében a 20 000 forintig terjedő összegek után kedvezményes díj fizetendő. Ha a tranzakció összege nagyobb, mint 2 000 000 forint, arra szintén speciális díjazás vonatkozik.
A fenti díjtételek jóval drágábbak, ha azokat az ügyfél bankfiókban, esetleg postai levélben, nyomtatványon adja le. Ezzel a bank – más bankhoz hasonlóan – az elektronikus, önkiszolgáló számlaforgalmat szeretné ösztönözni.
Ha az ügyfél a saját bankszámlái között szeretne pénzt mozgatni, az az interneten és nyomtatványon is egyaránt díjmentes, korlátlan számban és összegben.
A bankpénztári készpénzfelvétel díja eléggé borsos, 1,179 százalék + 1 179 forint. Ez jóval drágább, mint az átutalás vagy a díjmentes bankkártyás vásárlás díja, ezzel is az elektronikus tranzakciókat ösztönzi a MagNet Bank. Ezért amit csak lehet, célszerű nem készpénzben intézni.
A MagNet Bank egyébként nyilatkozat nélkül is biztosítja azt a kedvezményt készpénzfelvételkor, mint más bank a törvényi ingyenes készpénzfelvétel keretében. Vagyis havonta 150 000 forintig bármely magyarországi ATM ingyen használható, ha ez a 150 000 forint felvétele legfeljebb két tranzakcióból áll össze. Ez kombinálható más bank hasonló kedvezményével, vagyis egy bármely más banknál leadott törvényi ingyenes készpénzfelvétellel és a MagNet Bank kedvezményével összesen együttesen 300 000 forintnyi készpénz vehető fel ingyen, havi legfeljebb 4 alkalomból összeállítva. Mindez megtoldható a Revolut havi 75 000 forintos ingyenes ATM készpénzfelvételi keretével, mely tetszőleges darabszámból állhat össze. A Revolut kedvezménye ráadásul nem csak belföldön érvényes, hanem a világ bármely ATM-jében.
A Házhozszámla hirdetményében fel nem tüntetett díjak a Csillag számlacsomag díjai szerint alakulnak. A Házhozszámlánál az igénylés során az igénylő nem adhat meg a számla feletti rendelkezésre jogosultat magán kívül, továbbá nem igényelhet társkártyát, illetve a számlacsomaghoz igényelt bankkártya limiteket sem módosíthatja a szerződéskötés előtt. Ezek a korlátok a bankszámlaszerződés megkötését követően oldhatók fel a netbankon és a bankfiókban egyaránt.
Házhozszámlát csak olyan ügyfél nyithat, aki az igényléskor nem rendelkezik a MagNet Banknál semmilyen lakossági fizetési számlával.