Vajon szuperalkalmazássá válik-e a Revolut?

A nyár kellős közepén szállásfoglalási alkalmazást indított a Revolut. Az alkalmazás vajon szexibbé teszi-e a fintech óriás alkalmazását, a felhasználók pedig értékelni fogják-e a Revolut erőfeszítéseit, hozzájárulva a nyereségességéhez?

Az öt éve indult Revolut azt a célt tűzte ki maga elé, hogy “az örökké ingyenes” számlavezetéssel, az olcsó tranzakciós szolgáltatásokkal – mely a magyarokat még az igen drága pénzügyi tranzakciós illetéktől is megszabadítja -, továbbá az előnyös átváltási árfolyamokkal nagy ügyféltömeget szerezzen, melyből aztán majd egy nyereséges üzleti modellt húz fel. A kezdeti elképzelés arra épült, hogy a Revoluthoz tartozó bankkártyát vásárlásra ösztönözve, a bankközi jutalékból – melyet a kereskedő fizet a kártyaelfogadó banknak – visszacsorog majd annyi, amennyi eltartja a rendszert. Akkor még nagyon kevesen dolgoztak a Revolutnál és a bankkártyát sem saját jogon bocsátották ki, így talán hihetőnek tűnt, hogy az álom elérhető.

A Revolutnak azonban 2020-ra már csak a bevételei egyharmada (36 százalék) származott a klasszikus kártyatranzakciós jutalékokból az ATM és vásárlási tranzakciókból, míg a devizabevételek 31 százalékkal, az előfizetési bevételek pedig 29 százalékkal részesültek a fintech tavalyi bevételeiből.

A cég veszteségei ugyanakkor a több lábon álló bevételteremtés ellenére is jelentősen megugrottak az előző évhez képest: az éves összveszteség 2020-ban 167,8 millió font volt, szemben az 2019-es 106,7 millió fonttal.

A Revolut elég sok mindent bevezetett az elmúlt években, ilyen volt például a biztosításkötés, az értékpapír-kereskedés, a kriptovaluta kereskedés, de ezek sem bizonyultak a gyors felemelkedés zálogának, a kereskedési funkciókon keresztül támogatott kriptovaluták például 38,7 millió fontos veszteséget hoztak a cég számára.

Szuperalkalmazássá válhat a Revolut

Az elmúlt években azonban felerősödött a szuperalkalmazások fejlődése, mely egyébként nyilvánvalóan egybevág a Revolut törekvéseivel is. A különféle appok úgy küzdenek a felhasználók mobiljainak alapképernyőjén maradásáért, hogy egyre inkább svájci bicskává válnak. Alighanem ebbe az irányba mutat a Revolut legújabb szolgáltatása, a Revolut Szállások (Revolut Stays) is, mely a magyarok számára még nem, azonban a róla adott tájékoztatás már magyar nyelven is elérhető.

Ahogy nehezen, de a Revolut végül elindult aztán forint alapú bankszámlával – ami az addig szükségszerű konverziós veszteségeket nullára csökkenthette -, alkalmazásában pedig megjelent magyarul is, ugyanígy nyilvánvalóan várható, hogy a magyarok számára is elérhetővé válik majd a Revolut Szállások. A cég ügyfelei ráadásul akár 10 százalékos pénzvisszatérítést is kaphatnak az alkalmazáson keresztül végzett foglalások után. A Revolut Szállások ráadásul azért is sikeres lehet a magyarok körében, mert az olyan nemzeti szolgáltatások, mint a mobiltelefon egyenlegének feltöltése, autópálya-matrica vásárlása vagy parkolási díjfizetés helyett – melyek megállnak az országhatárnál -, éppen az országhatárnál kezdődnek majd a Szállások szolgáltatásai. Legalábbis azok számára, akik külföldön szeretnének pihenni – bár valószínűleg a magyarországi szállások sem maradnak ki tartósan az applikációból.

A Revolut ezúttal darázsfészekbe nyúlt. A szálláshelyekkel kapcsolatos piacnyitása kifejezetten beleharaphat az olyan globális cégek piacrészesedésébe, mint például a Booking Holdings, az Expedia vagy a TripAdvisor. Ha könnyen kezelhető felületen, kedvező áron kínál majd utazási szolgáltatásokat a jövőben, akkor egészen biztos, hogy használni fogják majd az ügyfelek szerte a világon, köztük Magyarországon is. A Revolutnak globálisan egyébként mintegy 16 millió ügyfele van.

A Revolut bő 300 ezres magyar ügyfélkörének – beleértve az üzleti ügyfeleket is – egy része is valószínűleg körbe fog nézni majd az utazási ajánlatok terén a Revolutban, amint ez elérhető lesz, hiszen ehhez nem kell új utazási applikációt keresnie, elég lesz a meglévőt használnia ezentúl erre a célra is. Épp ez a szuperalkalmazás filozófiája, egyben a Revolut Szállások a cég első, nem pénzügyi kísérlete, vagyis az első kitörése a fintech iparágból.

Persze nyilván felmerül a kérdés, hogy a koronavírus-járvány időszakában mennyire volt szerencsés ez a bővítés, és mindez tényleg találkozhat-e a felhasználók igényeivel?

Hogy jön ide a turizmus a koronavírus-járvány kellős közepén?

A helyzet az, hogy pont a koronavírus-járvány gyorsította fel a mobilapplikációk fejlesztését. A digitális felhasználói élmény növelése minden applikáció, de különösen a pénzügyi applikációk terén volt tetten érhető, hiszen az emberek a természetes fejlődésnél gyorsabban fordultak a digitális világhoz ahelyett, hogy a valóságban érintkezéssel, köztük a készpénz érintésével fizessenek. Hozzátehetjük, a készpénzfizetés akár nem is volt lehetséges a járványhelyzet bekövetkeztével, gondoljunk csak például a Volánbusz 2020. márciusi átállására a csak készpénzes jegyvételről a csak mobiltelefonos fizetésre az autóbuszok fedélzetén, méghozzá egyik napról a másikra.

A koronavírus-járvány tehát szükségszerűen felgyorsította a fizetési, vásárlási applikációk fejlesztését szerte a világban, értelemszerűen nem maradhatott ebből ki a Revolut sem. Az azonban, hogy fintech pont a – nemzetközi – utazásokkal tört ki a pénzügyi körből a koronavírus-járvány hullámai között, az már lehet vita tárgya. De aki ezen vitázik, annak el kell gondolkodnia azon is, hogy épp a felfokozott fejlődés növelte a versenyt, köztük az utazási piacon is, mely – Magyarországon is – jelenleg eléggé tetszhalott állapotában van, de ugye ismerjük Wayne Douglas Gretzky kanadai jégkorongjátékos mondását – mely egyébként nem tőle, hanem az apjától ered -, hogy “Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahová majd érkezik”. Ennek megfelelően a Revolutnak is arra a piacra kell most készülnie, amely a pandémia végére alakul majd ki.

Beleillik tehát a Revolut svájci bicskanyitogatásába az új Revolut Szállások, de az nagy kérdés, hogy vajon ez lesz-e az, ami kihúzza majd a Revolutot a csávából és végre nyereségessé teszi? Rövid távon nem valószínű. A fintech óriásnak arra viszont figyelnie kell, hogy az egyre növekvő veszteség nem a sikeres tőkebevonási körök egyik fő vonzereje, így a nyereségképzés egyre erősebb túlélési technikákat követel majd meg a cégóriástól. Ennek megfelelően várható a szálláshoz hasonló olyan üzletágak megjelenése is, melyben nagyobb nyereség van, mint a bankkártyás fizetési bizniszben, így jöhet majd a vendéglátás, a biztosítási szolgáltatások kiterjesztése, sőt, netán a beszállás a szerencsejátékok világába is.

A fintech óriás azonban a pénzügyek világában sem tétlenkedik: Nagy-Britanniában épp idén januárban nyújtotta be az engedély iránti kérelmét a hitelezési tevékenységgel kapcsolatban, bár az még nem tisztázott, hogy a Revolut pontosan melyik hitelezési piacra lép majd be először. Mindenesetre épp a hitelezés lehet az a szolgáltatás, mely jobban segítheti a hosszú távú célok eléréséhez nélkülözhetetlen nyereségesség elérését, melyhez idővel felzárkózhat a – remélhetőleg a magyarok számára is minél hamarabb elinduló – Revolut Szállások is.