Credit, debit és ami közte van

2000.11.14. 12:00 |

Ránézésre nemhogy a bolti eladó, de még a legképzettebb pénzügyi szakember sem tudja eldönteni, hogy az előtte fekvő Visa vagy MasterCard kártya betéti (debit) vagy hitel (credit) fajtájú, hiszen annak milyenségét a mögötte lévő bank és az ügyfél közti szerződés dönti el. Nyilván ez is szerepet játszik abban, hogy a mindennapi használat során az emberek többsége keveri ezeket a fogalmakat. Az alábbiakban - Lázár Ágnes, a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) üzletág-igazgatója segítségével - megpróbáljuk tisztázni a különbségeket és az azonosságokat.
 A magyar köztudatba a bankkártya először hitelkártyaként vonult be, ami nem csoda, hiszen a plasztiklapocska, mint termék a világon mindenütt először így jelent meg. Az elnevezés azonban olyannyira rögzült az emberekben, hogy hajlamosak más elszámolási háttérrel működő kártyákat is ebbe a kategóriába sorolni. A valóságban persze a magyarországi bankok által kibocsátott bankkártyák 98 százaléka úgynevezett debit vagy betéti kártya, amelyet csak akkor kaphat az ügyfél, ha számlát nyit a bankban. A kártya ebben az esetben egyszerűen kulcsként funkcionál a számlához.
Vannak olyan bankok, ahol a lakossági folyószámlához kötődnek a plasztiklapok, és vagy az egész összegből, vagy annak egy elkülönített részéből 'táplálkoznak'. Az ügyfél ebben az esetben adhat olyan megbízást is, hogy amennyiben a folyószámlája egy bizonyos limit alá megy, a bank azt meghatározott feltételek szerint feltöltheti a lekötött számlájáról, ez a folyamat azonban nem automatikus.
A hitelkártya lényege ezzel szemben az, hogy az ember akkor is vásárolhat, ha nincs bankszámlája. Ebben a konstrukcióban egy technikai elszámolási számla áll a fizetőeszköz mögött, amely lényegében a kibocsátó által megszabott hitelkeretet dokumentálja. A bankok általában az ügyfél jövedelme alapján határozzák meg az illető hitelképességét, azaz bonitását, hozzátéve, hogy fedezetre (biztosítékra) nem tartanak igényt. Itt jegyzendő meg, hogy a hitelkártyát általában a módosabb ügyfeleknek ajánlják a bankok.
 A hitelkártya igénylése lényegében a hiteligénylési procedúra szabályai szerint történik, és a kibocsátó figyelme ilyenkor kiterjed a jövendő kártyabirtokos egyéb jövedelmeire is, bizonyos esetekben teljes vagyoni hátterére. (Mit nem adna az APEH ilyen pontos információkért?!) A bonitásvizsgálat után kerül sor a szabad hitelkeret megállapítására, amely 50 ezer forinttól akár félmillióig terjedhet. Magyarán, míg a debitkártyák esetében az ügyfél csak a rendelkezésre álló betét (vagy a számláján lévő összeg) erejéig költekezhet, a hitelkártyák az adott hitelkeret mértékéig engedik a vásárlást. Ez technikailag úgynevezett rulírozó hitelnek felel meg, tehát ha a hitelkeretből felhasznált összeg adott részét visszatörleszti a kártyabirtokos, azt később újra felhasználhatja.
 A bankok kondíciói pontosan ebben különböznek egymástól: a kinnlevőségnek minimum hány százaléka az az összeg, amit az ügyfélnek vissza kell fizetnie. A kinnlevőség után a bank kamatot számít fel, amelynek mértéke K&H-nál ez a folyószámlahitel kamata plusz 2 százalékot jelent. A hitelkártya kockázatosabb termék, mint a betéti kártya, így ha az ügyfél csúszik a befizetéssel, biztosan számíthat a szigorú büntetőkamatokra.
 Vannak bankok, ahol creditkártyaszerűen működő debitkártyákat bocsátanak ki, magyarán egy elkülönített számla szolgál arra, hogy a kártyával az illető pénzt vehessen fel és vásárolhasson. Erről a számláról viszont nem teljesíthetők azok a közvetlen átutalási megbízások, amelyek szigorúan a lakossági bankszámlához kapcsolódnak. Ettől azonban még a kártya a betéti kártyák kondíciói szerint üzemel - csak egy elkülönített számláról. Bár a lakossági bankszámlához kötődő debitkártyák legfőbb jellemzője, hogy a plasztiklapocska birtokosa csak a számlán lévő összeg erejéig költekezhet, a pénzintézetek közötti verseny létrehozott egy fura átjárhatóságot, az úgynevezett folyószámlahitelt. Ez egy külön szerződésben rögzített lehetőség. Jellemző példája ennek a kártyatípusnak az OTP Bank 'A', illetve 'B' hitelével összekapcsolódó debitkártya.
 Hasonlóképpen működik az a 'türelmi zóna' is, amelynek erejéig az ügyfél mínuszba mehet, ha tegyük fel, éppen azon múlik egy közületi számla kifizetése. Ez a bankok részéről szükség esetén automatikusan működésbe lép, ám hogy a debitkártya is rendelkezzen ilyen türelmi zónával, ahhoz egy külön megállapodás szükségeltetik. Bár az 'odaítélési' procedúra például hasonló bonitásvizsgálatot feltételez, ettől még a kártyája nem válik hitelkártyává. Ezt a lehetőséget a pénzintézetek azoknak az ügyfeleknek kínálják, akiknek rendszeresen érkezik jövedelmük a folyószámlára - természetesen ehhez kötik a folyószámlahitel maximumát is. Amihez azonban - és itt érhető tetten igazán a különbség -kártya nélkül, akár a pénztárban is hozzáférhet az ügyfél.
 A lényegi és árnyalatnyi különbözőségek természetesen a hitelkártyák 'kasztjában' is megvannak. Az úgynevezett terhelési kártyák legismertebbje az American Express, amelynek birtoklása sokak számára egyfajta státusszimbólum még ma is. A másképpen charge kártyáknak nevezett plasztik birtokosa számára nincs limitálva a költési szint, hiszen az ő bonitása van annyira jó, hogy a bank biztos lehet a kinnlevőség megtérülésében. (Mégpedig azért, mert ilyen terhelési kártyát csak az átlagnál jóval több jövedelemmel rendelkezők számára kínálnak a bankok.) Ezt a kinnlevőséget azonban az ügyfélnek csak a következő hónap adott napjáig kell befizetnie, akkor viszont egy összegben.
 A fizetéselmaradást természetesen itt is kőkemény büntetőkamatokkal sújtja a kibocsátó pénzintézet. Talán nem véletlen, hogy itthon jelenleg csak két ilyen típusú kártya üzemel, a K&H Amex és a Citibank Diners Club kártyája. Mind ezeknél, mind a hagyományos hitelkártyák esetében - Visa, MasterCard - a kibocsátó bank az éves kártyadíj mellett nem számít fel tranzakciós díjat vásárlás esetén. Minthogy ezeket a kártyákat áruk és szolgáltatások igénybevételére találták ki, az automatánál történő pénzfelvétel ezekkel bizony költséges mulatság. Ennek ellenére a hazai kártyabirtokosok zömében erre használják debitkártyájukat és igen magas ez az arány a hitelkártyák esetében is. (Ezek költségeinek összevetését lásd lapunk szeptember 2-i számának 13. oldalán.) Lázár Ágnes szerint a magyarországi gyakorlatban e téren négy-öt éven belül nem várható gyökeres fordulat, mint ahogy abban sem, hogy a hitelkártyák jelenlegi 2 százalékos részesedése a teljes palettáról följebb kúszna. A szakember szerint a magánszemélyek pénzügyi kultúrája, a kockázatvállalás minimalizálására való hajlam alapvetően az elkövetkező években is a betéti kártyák térhódításának kedvez majd. Ez egyébként világtendencia: nemzetközi szinten a debitkártyák aránya lassan eléri a negyven százalékot, holott a kártyabiznisz hajnalán mindössze 2-5 százalékot képviseltek. Ezt az arányt Lázár szerint az e-business rohamos terjedése sem fogja lényegesen befolyásolni. Mindenesetre már most szabályozták, hogy milyen típusú kártyákat fogadnak el internetes tranzakcióknál.
Tóth Gábor Ákos