Harmadával esett vissza tavaly a budapesti újlakás-forgalom

Tavaly az újonnan piacra került új lakások száma meghaladta a kereslet volumenét Budapesten, s az azonnal költözhető eladatlan lakáskészlet is bővülésnek indult. Noha a piac befagyásáról nem beszélhetünk, a beruházók jelentős része most a vevőkhöz hasonlóan kivár, és megjelent a minimális áralku lehetősége is az újlakás-piacon – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.

Continue Reading

Az online tér lehet az elektronikus fizetés új motorja

A harmadik negyedévben is folytatódott a hazai elektronikus fizetési piac bővülése, amit a kül- és belföldi turizmus mellett a változó fizetési szokások és az emelkedő infláció is fűtött. A július-szeptemberi időszakban Magyar Nemzeti Bank adatai alapján az előző év azonos időszakával összehasonlítva a tranzakciók száma 20 százalék feletti mértékben bővült, értékük pedig harmadával emelkedett. Míg a fizikai elfogadóhelyek és terminálok száma számottevően nem változott a harmadik negyedévben, addig az internetes elfogadóhelyek száma először lépte át a 40 ezret.

Continue Reading

A digitális ügyintézés világában járatlanok számára is kínál megoldást az OTP Bank

Bár a bankszámlával rendelkező hazai lakosság véleménye szerint a digitalizáció megkönnyíti a bankolást, szép számmal akadnak még olyanok, akik túl bonyolultnak tartják vagy egyszerűen idegenkednek ezektől a megoldásoktól. Az OTP Bank megrendelésére készült legfrissebb országos reprezentatív kutatás eredményéből azonban az is kiderült, hogy az online felületeket nem elsődleges ügyintézési módnak tekintők fele a jövőben biztosan vagy valószínűleg használni fogja a digitális csatornákat. Az OTP Bank úgy alakította ki egyszerű, áttekinthető, biztonságos megoldásait, hogy az online világban ma még kevésbé magabiztos ügyfelek is maradéktalanul kihasználhassák a szolgáltatások nyújtotta lehetőségeket, előnyöket.

Continue Reading

Sokan mondanak le a biztonságról a kényelem miatt

Az adathalász csalók egyre változatosabb módszerei miatt manapság már bárki lehet visszaélés áldozata. Ahhoz, hogy ez elkerülhető legyen, érdemes tájékozódni a lehetséges óvintézkedésekről. Az OTP Bank a 18-69 éves magyar lakosság körében kutatást készített az adathalászat témakörében, hogy megismerje a magyarok bankbiztonsággal kapcsolatos tudás és tudatosságszintjét. A kutatásból kiderült, még mindig sokan vannak, akik alábecsülik a veszély mértékét és az egyéni óvintézkedések fontosságát.

Continue Reading

Aláírták a szerződést: az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot

A tavaly szeptemberben aláírt szándéknyilatkozat után az Ipoteka Bank privatizációjáról szóló adás-vételi szerződést az OTP Bank részéről Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes, míg az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, befektetési és külkereskedelmi miniszter írta alá Taskentben. Az OTP Bank az Üzbég Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100%-át (közel 97%-os teljes részesedés) két lépésben vásárolja meg: a részvények 75%-át most, a fennmaradó 25%-ot pedig három évvel az első tranzakció pénzügyi zárása után. Az első tranzakció pénzügyi lezárására várhatóan 2023 első felében kerül sor. Az Ipoteka Bank Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, közel 8,5 százalékos piaci részesedéssel és több mint 1,6 milliós lakossági ügyfélkörrel.

Continue Reading

Aki a világ végéről is visszatért – Rakonczay Gábor az OTP Business Caféban

Mindig számolni kell a legrosszabbal, és adott esetben tudni kell megállni, de aztán újra bele kell vágni, amíg nem járunk sikerrel – osztotta meg expedíciós tapasztalatait Rakonczay Gábor extrém sportoló az OTP Business Café legutóbbi eseményén. A kétszeres Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós arról is beszámolt, hogy egy ultrafutás alkalmával társai miként ösztönözték őt magát is nagyobb teljesítményre egy kis megtévesztéssel.

Continue Reading

A karácsonyi időszakban is törekednek a tudatosságra a hitelkártya birtokosok

Az év vége hagyományosan a legerősebb időszak a kereskedelemben, a vásárlási kedvet ilyenkor az ünnepek, valamint a kedvezményes Black Friday akciók pörgetik fel. Az OTP Bank áruhitel partnere, a Euronics tapasztalatai szerint ezekben a hetekben főleg a számítástechnikai eszközökre, a mobiletelefonokra, valamint a nagyképernyős TV készülékekre ugrik meg a kereslet. A forgalmi adatok és a felmérések egyértelműen azt mutatják, hogy a hitelkártyabirtokosok egyre tudatosabban használják ki az év végi akciókat és kedvezményeket, valamint az is jól látható, hogy ilyenkor többen keresik a drágább, minőségi termékeket, különösen az energiatakarékos berendezéseket, amelyekért hajlandóak felárat is fizetni.

Continue Reading